Pesti Srácok

Korrupt adóhivatalnokokat vettek őrizetbe Budapesten

null

Három embert őrizetbe vettek, és ennél is többet állítottak elő kedden a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai. Az érintettek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik ellen hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatnak vizsgálatot az illetékesek – értesült a PestiSrácok.hu. Az Index úgy tudja, hogy a NAV budapesti, Huszti úti épületéből mások mellett az adóhatóság felderítő osztályának volt vezetőjét is elvitték a nyomozók.

A Fővárosi Főügyészség portálunkat arról tájékoztatta, hogy a NAV-nál tartott razzián három embert vettek őrizetbe, de ennél többet is előállítottak. A hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt indított eljárásról a hatóság egyelőre nem közölt további részleteket. Az Index értesülése szerint az egyik érintett az adóhatóság felderítő osztályának volt vezetője. A portál szerint korrupciós ügyben folytat vizsgálatot az ügyészség, amelynek előkészítésében a NAV belső elhárítása és a Nemzeti Védelmi Szolgálat is részt vehetett.

Forrás: PS/Index; Fotó: PS

PestiSracok facebook image