Pesti Srácok

Kövér: A csodákra nem várni kell, azok a jövő nemzedékeiben rejtőznek

Kövér: A csodákra nem várni kell, azok a jövő nemzedékeiben rejtőznek

A csodákra nem várni kell, mert azok a gyermekekben, a jövő nemzedékeiben rejtőznek, és hittel, szeretettel, valamint kitartással mindig átlényegíthetik az életet - mondta Kövér László házelnök szombaton Budapesten, a Fiatalok a Polgári Magyarországért-díj ünnepélyes átadásán.

A Polgári Magyarországért Alapítvány kitüntetését az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmónia közössége vehette át a Millenáris Parkban rendezett V. Székely Fesztivál keretében. Az alapítvány kuratóriumának tagjaként Kövér László úgy fogalmazott: felsorolni is nehéz, mennyit tesz ez a zenei együttes a székely és magyar öntudat erősítése, a zenei hagyományok őrzése, a gyermekek érzelmi és jellembeli fejlődése, valamint a tehetséges fiatalok képzése érdekében.

- fogalmazott a Fidesz politikusa a Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenéjét jellemezve, hozzátéve, a most átadott díj egyszerre a kiemelkedő teljesítmény elismerése, valamint szerény ösztönzés a folytatásra. Kövér László emlékeztetett arra, hogy a Szentegyházi Gyermekfilharmónia 1982-ben alakult Haáz Sándor tanár vezetésével az erdélyi, Hargita megyei településen, azóta pedig megközelítőleg nyolcszáz alkalommal léptek fel a világ számos pontján. A Fiatalok a Polgári Magyarországért-díjat Mádl Dalma, az alapítványhoz kötődő Polgári Magyarországért-díj első díjazottja adta át az együttesnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.