Pesti Srácok

Ma érkeznek Budapestre az áldozatok családtagjai

null

A dél-koreai elnök tegnap telefonon beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte csütörtökön a szöuli elnöki hivatal szóvivője. Hozzátette: a 15 perces beszélgetésben Mun Dzse In megköszönte, hogy a magyar hatóságok „aktívan végzik a mentési műveleteket”.

A dél-koreai elnök operatív csoport megalakítását rendelte el tegnap reggel. A külügyminiszter vezetésével a 18 fős operatív csoport azonnal Budapestre indult, és küldtek egy 13 fős mentőcsoportot is. Közülük ketten részt vettek a Szevol dél-koreai komphajó 2014-es katasztrófája utáni mentésben. Tegnap levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfő a dél-koreai miniszterelnöknek és népének a turisták tragédiája miatt, s biztosította őt arról, hogy a magyar hatóságok minden lehetséges erőfeszítést megtesznek a túlélők felkutatása érdekében.

Magyarország belügyminisztere fogadta a Koreai Köztársaság Magyarországon akkreditált nagykövetét – közölte tegnap a Belügyminisztérium. Pintér Sándor részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, részletes tájékoztatást adott a baleset ismert körülményeiről és a mentési-kutatási folyamatról. Budapestre utaztatja a The Very Good Tour utazási iroda a hajóbaleset halálos áldozatainak családtagjait – írta a The Korea Times. Tízen érkeznek a magyar fővárosba ma délelőtt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.