Pesti Srácok

Macron liberális álomországában most éppen tényfeltáró újságírókat idéztek be kihallgatásra

null

A francia hatóságok a sajtószabadságot fenyegetik azzal, hogy a héten újságírókat idéztek be kihallgatásra egy tényfeltáró anyag miatt, mely a francia fegyverek jemeni bevetéséről szólt - derült ki tizenhét franciaországi segélyszervezet és jogi csoport közléséből kedden.

A közzétett információk alapvető közérdeket jelentenek, mivel igazolták "annak kockázatát, hogy francia gyártású fegyvereket használnak háborús bűncselekményekre Jemenben" - közölték a civil szervezetek, ideértve többek között az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetet és az Oxfam franciaországi szervezetét is. A Disclose elnevezésű új francia tényfeltáró hírportál ugyanis a korábbiakban közölte, hogy a szóban forgó riport miatt az oldal két újságíróját és egy riportert is beidéztek kihallgatásra a francia hírszerzési ügynökséghez, katonai titkok feltételezett megsértése miatt. A hírportálon áprilisban közzétett dokumentumból az derül ki, hogy a francia katonai hírszerzés szerint bevetnek francia fegyvereket a jemeni konfliktusban, ellentétben azzal, amit a francia kormány állít. Jóllehet a francia kormány nem cáfolta a hírszerzési jegyzék létét, továbbra is azt állítja, hogy a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek által vásárolt francia fegyvereket kizárólag védelemre használják. A kiszivárgott dokumentum szerint Jemenben több, mint 400 ezer polgári személy lehet kitéve a szaúdi légicsapásoknak, amelyekhez francia lövegeket is használnak. Franciaországban számos jogvédő szervezet rendszeresen elítéli a francia fegyverszállításokat a konfliktusban résztvevő feleknek, miután azokat megítélésük szerint bevethetik a polgári lakosság ellen.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz - a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz - hű erők között. A világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát kiváltó konfliktusban 2015 óta mintegy 10 ezren haltak meg, többségükben polgári személyek, és több, mint 60 ezren sebesültek meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem végleges adatai szerint.

Forrás: MTI; Fotó: Disclose-csoport Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.