Pesti Srácok

Magánnyomozóknak adhatott ki információkat egy NAV-os pénzügyőr

Magánnyomozóknak adhatott ki információkat egy NAV-os pénzügyőr

Magánnyomozók szereztek olyan adatokat egy pénzügyőr őrnagy segítségével, amelyekhez törvényesen nem juthattak hozzá. A Fővárosi Nyomozó ügyészség kilenc embert gyanúsít, hármuk letartóztatását indítványozták - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Még az Index írta meg tegnap, hogy ügyészségi nyomozók vitték el a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának épületéből a felderítő osztály volt vezetőjét. Ezt a hírt a főügyészség nem erősítette meg, de most bejelentették: egy tegnap tartott akció során kilenc embert gyanúsítanak, közülük háromnak a letartóztatását indítványozzák.

Mint írták, a megalapozott gyanú szerint egy már nyugdíjas rendőr és egy másik férfi, mint magánnyomozók, a bűnügyi hatóságoknál fennálló kapcsolataik – köztük egy pénzügyőr őrnagy – segítségével olyan adatokat szereztek be, amelyekhez törvényesen nem juthattak volna hozzá. A hivatalos személyek a rendelkezésükre álló hivatali adatbázisokban végeztek lekérdezéseket, jogtalan előnyökért cserébe.

A nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival együttműködve több helyszínen is kutatást tartottak. A megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat – okiratokat, elektronikus adathordozókat, mobiltelefonokat –, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt foglaltak le.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."