Pesti Srácok

Magyarország a legszegényebb országokon segít, hogy az emberek helyben maradjanak

Magyarország a legszegényebb országokon segít, hogy az emberek helyben maradjanak

Kézzelfogható eszközökkel, helyben segít Magyarország a szegényebb országokon, hogy az emberek helyben boldoguljanak - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban az agrárminiszter.

A keddi lapszámban Nagy István kiemelte, hogy az agrárium fejlesztésével az éhezés és a migráció is mérsékelhető Afrikában, míg az elvándorlással még nagyobb veszélybe kerülne a népesség csaknem háromnegyedének munkát biztosító mezőgazdasági termelés. A tárcavezető úgy vélekedett, az elvándorlás súlyosbítaná a kontinens elégtelen élelmiszer-előállítását. Jelezte: nem osztják az Egyesült Nemzetek Szervezetének és több nyugati országnak azt az álláspontját, amely szerint a világban tapasztalható nélkülözésre hatékonyabb megoldást jelent a migráció, mint a pénzügyi és a természetben nyújtott támogatás. Azt mondta, hogy a szegények vagy azért nem jutnak hozzá az élelemhez, mert nem tudják megvásárolni, vagy azért, mert nem képesek megtermelni, mivel nem áll rendelkezésükre a megfelelő technológia és tudás.

A miniszter közölte, hogy Magyarország migrációs politikájához igazodva részletes programokat dolgoztak ki az afrikai országok mezőgazdaságának fejlesztéséért. Ezek közül kiemelt jelentőségű az afrikai mintafarmhálózatról szóló, valamint Ugandában egy agrárképzési program elindítása - vélekedett. Nagy István azt hangoztatta, hogy a nemzetközi szervezetek, a baloldali politikai erők és a munkaerőgondokkal küzdő fejlett országok a migrációt ösztönző terveikkel még a jelenleginél is súlyosabb válságot idéznének elő Afrikában. Szavai szerint az afrikai mezőgazdaság fejlesztése a globális gazdaság egyik fontos területe, így indokolt, hogy Magyarország is bekapcsolódjon a folyamatba. Hozzátette: a kormány a helyi lakosság bevonásával kívánja elősegíteni a fejlődést, és rengeteg segítséget nyújthat, egyebek mellett a szaporítóanyagok, öntözési technológiák átadásával, az élelmiszeripari kapacitások rekonstrukciójával, szaktanácsadással.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."