Pesti Srácok

Másfélszer magasabb a részvételi arány, mint 2014-ben – Délután 3-kor 30,52 százalékos részvételt mértek

Másfélszer magasabb a részvételi arány, mint 2014-ben – Délután 3-kor 30,52 százalékos részvételt mértek

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 30,52 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe. A fővárosban a szavazók 36,89 százaléka, 484 377 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig. A megyék közül a részvételi arány 15 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 33,14 százalék, ami 68 022 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 25,9 százalék, ebben a megyében 111 025-en voksoltak. A 2004-es EP-választáson 15 óráig a választásra jogosultak 25,50 százaléka szavazott, 2009-ben 24,09 százaléka, 2014-ben pedig 19,53 százaléka. Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 17 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.