Pesti Srácok

Nem a Hableány fordult a Viking elé

null

A közölt videofelvételek világossá tették, hogy a Hableány sétahajó nem fordult be a Viking szállodahajó elé, hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este - mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök szerint a Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította. Hangsúlyozta: a hajókon lévő helymeghatározó műszerek segítéségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást. Elmondta azt is: a nagyobb hajó valószínűleg magához szippantotta a kisebbet, amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz. Erre - tette hozzá - fel lehetett volna készülni, s egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és meg kellett volna várnia, míg a Hableány elhalad a híd alatt.

A transzponderek felvételei alapján ki fog derülni, hogy be volt-e kapcsolva a hajókon a rádió, és használták-e ezeket. Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy elromlottak a helymeghatározók a hajókon, ezért nem látták egymást, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége - válaszolta a műsorvezető kérdésére Bencsik Attila. A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra, vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót - értelmezte a történteket Bencsik Attila.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.