Pesti Srácok

Nem tárgyal a brit parlament a Brexitről - Pénteken jelentheti be lemondását Theresa May

null

A brit kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem terjeszti az alsóház elé vitára és törvényalkotási célú szavazásra június első hetében a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást – közölte csütörtökön Mark Spencer, az alsóházi ügymenet szervezéséért felelős kabinettag. Egyre erőteljesebb az arra irányuló politikai nyomás, hogy Theresa May a lehető legrövidebb időn belül jelentse be távozásának menetrendjét. A The Times című konzervatív brit napilap csütörtökön közölt értesülése szerint May ezt akár már pénteken megteheti.

Theresa May miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy a kormány a június 3-án kezdődő héten az alsóház elé terjeszti a Brexit-megállapodásban foglaltak törvénybe iktatását célzó tervezetet. Ez nem ugyanaz az elvi határozati javaslat lenne a Brexit-megállapodás jóváhagyásáról, amelyet az alsóház eddig háromszor elvetett: a tervezet jogszabályalkotó célú indítvány, a kilépés törvénybe foglalásának átfogó menetrendjével. A csaknem hatszáz oldalas joganyag második olvasatban – vagyis részletes vita és szavazás céljával – június 7-én került volna a képviselők elé. A brit parlamentáris gyakorlatban az első olvasat az adott törvénytervezet beterjesztését és napirendre vételét jelenti, még tartalmi vita és szavazás nélkül. Mark Spencer azonban a következő időszak menetrendjét ismertető csütörtöki alsóházi tájékoztatójában kijelentette: a tervezet június eleji beterjesztéséhez, vitájához és szavazásához nem sikerült a szokásos csatornákon konszenzust teremteni. A tisztviselő közölte: a kormány a jövő héten kezdődő tavaszi szünet után, vagyis június első hetében tájékoztatja a parlamentet a továbbiakról.

Már a korábbi szövetségesei sem támogatják a miniszterelnököt

A Brexit-feltételrendszer jogszabályba iktatását célzó törvénytervezet – amelynek főbb pontjait Theresa May ezen a héten már ismertette – előírja egyebek mellett, hogy a képviselők újabb népszavazás kiírásáról is dönthessenek, abban az esetben, ha a parlament ratifikálja a kilépési megállapodást. Politikai értékelők szerint May ezzel a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt EU-párti képviselőinek támogatását igyekszik megnyerni a Brexit-megállapodáshoz. A záradékkal szemben azonban rendkívüli erejű ellenállás bontakozott ki, nem csupán a tory pártcsoport keményvonalas Brexit-táborában, de még a kabinet és a konzervatív frakció mérsékelt, a kormányfővel szövetséges tagjai körében is, akik szerint a kilépésről döntő, 2016 júniusában tartott első népszavazás eredményének kell érvényt szerezni.

PestiSracok facebook image

Pénteken jelentheti be lemondását Theresa May

Egyre erőteljesebb az arra irányuló politikai nyomás is, hogy Theresa May a lehető legrövidebb időn belül jelentse be távozásának menetrendjét. A The Times című konzervatív brit napilap csütörtökön közölt értesülése szerint May ezt akár már pénteken megteheti. Jeremy Hunt külügyminiszter azonban egy csütörtöki üzleti rendezvényen azt mondta: Theresa May fogadja majd az Egyesült Királyság miniszterelnökeként Donald Trump amerikai elnököt, aki június 3-án érkezik Londonba állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként. Hunt kijelentése mindazonáltal nem feltétlenül a kormányfő távozásáról szóló értesülések cáfolata, ha ugyanis Theresa May a közeli napokban bejelenti lemondását, ügyvezetőként a kormány és a Konzervatív Párt élén maradna a több szavazásból álló vezetőváltási folyamat végéig; ez az utódjelöltek számától függően akár hat hétig is eltarthat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Ajánljuk még