Pesti Srácok

Németh Szilárd: A Magyar Honvédség budaörsi bemutatójának egyik célja a toborzás

null

A Magyar Honvédség jövő hétvégén, Budaörsön megrendezendő haditechnikai bemutatójának egyik célja a toborzás - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd azt mondta: a modern hadieszközök emberek nélkül nem használhatóak, ezért minden alkalmat megragadnak a katonák toborzására. A technikai bemutatót a honvédelem napja alkalmából rendezik május 17. és 19. között. A program első napján iskolások látogathatnak el a bemutatóra, szombaton és vasárnap pedig családi nap lesz - ismertette. Hozzátette: többek között bemutatják a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program eddig elért eredményeit, az újak mellett pedig a régi eszközöket is meg lehet nézni. A légierő és a szárazföldi haderők egyaránt bemutatkoznak. Előbbi például helikopterekkel, utóbbi Leopard harckocsikkal is érkezik.

A parlamenti államtitkár kitért arra is, hogy újra elindult a fegyvergyártás Magyarországon. A kiskunfélegyházi gyárban jelenleg a kézifegyverek összeszerelése tart, a gyártás a második félévtől kezdődik. Az itt készített fegyverekkel elsősorban a honvédséget, rendőrséget, börtönőröket, pénzügyőröket szerelik fel - tudatta. Németh Szilárd a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a jövő hétvégi programon többek között lövészeti, járőr és kutyás bemutatókat tartanak, emellett díszelgés és katonazenekar is lesz, a fegyvereket pedig töltetlenül kézbe is lehet majd venni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.