Pesti Srácok

Novák Katalin: Egyetlen EU-s tagállamban sem születik elegendő gyermek

null

Olyan Európai Unióban (EU) élünk, ahol egyetlen tagállam sincs már, amelyben elegendő gyermek születne, vagyis az országok nem képesek az önfenntartásra a saját erejükből – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy európai parlamenti (EP-) választási fórumon.

Novák Katalin azt mondta: megtévesztő, hogy a kontinens népessége még mindig növekszik, mert ennek forrása a bevándorlás. Így az EP-választás szorosan összefügg a családpolitikával, a migrációval. Kiemelte: egyesek szerint más ügyek – például a zöldenergia vagy a digitalizáció – sokkal fontosabbak, mint a bevándorlás. Az államtitkár úgy összegzett: adott egy csökkenő gyermekvállalási kedvű Európa, valamint egy nem mérséklődő termékenységű Afrika, és az utóbbiból érthető módon el akarnak jönni emberek, megélhetést, megfelelőbb körülményeket keresve.

Megjegyezte, hogy a migránsok sokszor technológiailag jól felszereltek: hozzáférnek az információkhoz, így látják, hogy Európa kényelmesebb élettel kecsegteti őket. Novák Katalin szerint a legfontosabb ügy Európa számára az, hogy milyen kérdést fogalmaz majd meg, helyes „diagnózist” állít-e fel. Hozzátette: Magyarországon a fiatalok gyermekeket szeretnének, átlagosan kettőnél többet – hangsúlyozta. Hozzátette ugyanakkor, hogy végül a tervezettnél kevesebben születnek meg, a családpolitika így arról szól, miként tudnának segíteni abban, hogy ne így alakuljon – jelentette ki az államtitkár.

Azt mondta: elfogadják, hogy más nemzetek eltérő típusú válaszokat adnak a demográfiai kihívásra, azonban elvárják, hogy ne kényszerítsék Magyarországra ezeket az elképzeléseket. Novák Katalin arról is beszélt: nem tartja felelős magatartásnak, hogy bevándorlókat kibocsátó országokból egyesek „elszívják” a társadalom „krémjét”, a legképzettebb embereket. Úgy fogalmazott, hogy a „humanitárius kártyát” mindig ki lehet játszani, amikor valaki érveket keres a migráció támogatása mellett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Stockphoto

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.