Pesti Srácok

Orbán Viktor nem Európa DNS-e, hanem Európa vírusa - Európáért tartott felvonulást az MSZP-Párbeszéd (Képgalériával)

Orbán Viktor nem Európa DNS-e, hanem Európa vírusa - Európáért tartott felvonulást az MSZP-Párbeszéd (Képgalériával)

Európa jövőjét, a szociális Európa megvalósítását nevezték a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás tétjének az MSZP-Párbeszéd vezetői csütörtökön, az Európa-nap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, az MSZP-Párbeszéd közös listájának vezetője a Szent Gellért téren, a két párt által szervezett fáklyás felvonulás előtt azt mondta: a jövő Európájának nem a multikról, nem a nemzetállamokról, hanem a munkavállalókról, a családokról kell szólnia. Hozzátette:

A szocialista politikus szerint az a kérdés, hogy május 26. után az EU az együttműködésről szól-e, vagy a nemzetállamok vezetői ragadják magukhoz a kezdeményezést csak azért, hogy saját országukban bebiztosítsák a hatalmukat.

PestiSracok facebook image

-mondta az ellenzéki párt elnöke.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott: Magyarország európai uniós csatlakozásakor megvalósulni látszott az álmunk, hogy a sajtó szabad működése, szabad választások és az esélyek egyenlősége mellett békében élhetünk; ezt az álmot ellopták tőlünk, a tolvajt pedig Orbán Viktornak hívják. Az ellenzéki politikus annak a véleményének adott hangot, hogy Orbán Viktor Putyin bábjaival, szélsőjobboldali barátaival, Salvinivel, Le Pennel, Wilders-szel összefogva az Európai Unió szétverésére tör. Annak érdekében teszi, hogy Oroszország karmaiba lökje a meggyengült közösséget, vagyis Orbán Viktor Európa és Magyarország árulója - mondta.

MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 1-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 2-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 3-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 4-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 5-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 6-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 7-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 9-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 10-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 11-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 12-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 14-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 15-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 16-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 17-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 18-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 19-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 20-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 21-HPGy
MSZP és a Párbeszéd fáklyás felvonulása 22-HPGy

-hangsúlyozta.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint 80 éve éppen az akkori Orbánok politikája vezetett a második világháborúhoz, amelynek 52 millióan estek áldozatul. Ezért nem hagyhatjuk, hogy újra behozzák az újfasizmust Magyarországra, és bárki Európa-ellenes politikát folytasson a magyarság nevében - figyelmeztetett.

- mondta a politikus.

Tüttő Kata szocialista EP-képviselőjelölt szerint az EU ma már több, mint egy békeszövetség, több, mint egy kereskedelmi szövetség, és több, mint a nemzetek szövetsége.

- fűzte hozzá.

Karácsony Gergely, aki több baloldali párt főpolgármester-jelöltje és a Párbeszéd társelnöke, azt mondta: arra szövetkeztek, hogy a többséget támogassák az oligarchákkal, a "NER-lovagokkal", vagyis a kiváltságosokkal szemben. Mint mondta:

Úgy folytatta:

A zsarnoki politikát mindig a nagyvárosok rúgják le elsőként magukról. Így lesz ez Budapesten is - mondta a főpolgármester-jelölt.

A demonstráció keretében a résztvevők piros luftballonokkal és fáklyákkal a kezükben a Szent Gellért térről a Fővám térre vonultak.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.