Pesti Srácok

Róma kiáll rendelettervezete mellett az ENSZ bírálata ellenére

Róma kiáll rendelettervezete mellett az ENSZ bírálata ellenére

Az olasz kormány kiáll a migránsmentő hajókra vonatkozó rendelettervezete mellett annak ellenére, hogy az ENSZ bírálta a tervet, Róma bevándorlás-politikáját pedig már többedszer is a múlt év eleje óta.

Matteo Salvini belügyminiszter a múlt héten nyújtotta be az új rendelettervezetet, amely egyebek mellett az ő hatáskörébe utalná, hogy engedélyezi vagy közbiztonsági okokból megtiltja bármilyen hajó belépését az olasz felségvizekre. Pénzbüntetéssel fenyegeti azokat a civilszervezeteket, amelyek a máltai, az olasz vagy a líbiai hatóságok engedélye nélkül végeznek mentést a Földközi-tengeren. Minden egyes bevándorló után, akit illegálisan akar behozni Olaszország területére valamely szervezet, akár 5500 eurós (1,8 millió forint) büntetést szabhatnának ki. A kormány hétfőn készült elfogadni a tervezetet.

Az ENSZ május 15-i levelében azt írta: a tervezett intézkedés sérti a bevándorlók emberi jogait, több nemzetközi szerződést, és egy újabb politikai kísérlet a mentési műveletek büntethetővé tételére. Az olasz külügyminisztérium vasárnap közleményben így reagált erre: az ENSZ levelének nincs jogi érvénye, és pontatlan értesüléseken alapul. A látszat ellenére Olaszország kevesebb ilyen levelet kapott eddig az ENSZ-től, mint több más ország: 2018. január 1-je óta nyolcat, míg az Egyesült Államok 30-at, Nagy-Britannia 16-ot, Franciaország pedig 12-t - tette hozzá.

Belügyminisztériumi tisztségviselők újságíróknak nyilatkozva pedig így érveltek vasárnap este: Törökország és Észak-Korea hasonló módon bünteti a határsértést, és az olasz törvényekben sem újak a büntetések, csak mértékük változott. "Reméljük, hogy az ellentmondást nem tűrő világszervezet ezután már a venezuelai humanitárius válságra fogja fordítani energiáját, és nem avatkozik bele az olasz választási kampányba" - hangoztatták.

PestiSracok facebook image

Mindeközben a hét végén a brit és a francia hatóságok 61 csónakos illegális bevándorlót tartóztattak fel a La Manche-csatornán. Az utóbbi hetekben egyre több illegális bevándorló próbált meg átjutni Franciaországból Nagy-Britanniába - jegyezte meg az AP hírügynökség.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.