Pesti Srácok

Szijjártó: Júniusban az EU-nak meg kell nyitnia a csatlakozási tárgyalásokat Albániával

Szijjártó: Júniusban az EU-nak meg kell nyitnia a csatlakozási tárgyalásokat Albániával

Az Európai Uniónak júniusban meg kell nyitnia a csatlakozási tárgyalásokat Albániával; Magyarország számára elfogadhatatlan lenne, ha ez nem történne meg - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten. A politikus Gent Cakajjal, Albánia ügyvivő Európa-ügyi és külügyminiszterével tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a magyar külpolitikában a nyugat-balkáni térségnek kiemelt jelentősége van, hiszen az ottani béke és stabilitás közvetlen hatással van Közép-Európa biztonságára.

Közölte: az elmúlt időszakban számos nyugtalanító hír érkezett arról, hogy Bosznia-Hercegovinában sok ezer bevándorló készül Horvátországon keresztül az Európai Unióba elindulni. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar kormány tudja, mekkora kihívást jelent a nyugat-balkáni rendvédelmi szervek számára az a tény, hogy az Iszlám állam "zsoldos terroristái" sorozatosan kísérlik meg a visszatérést az EU-ba, és információik vannak a folyamatos karavánszervezési szándékokról is Görög- és Törökországban. A külügyminiszter szerint ezért most nagy szükség van arra, hogy a Nyugat-Balkánon stabilitás legyen, mert ha feszültségek lépnek fel, akkor az újabb lehetőséget biztosítana a terroristák és terrorszervezetek számára, hogy a migrációs hullámokat kihasználva az Európai Unió területére jöjjenek.

- tette hozzá. Szijjártó Péter szerint az európai parlamenti (EP) választásokat követően, június 18-án, az általános ügyek tanácsában döntést kell hozni arról, hogy az Európai Unió indítsa meg a csatlakozási tárgyalásokat Albániával.

PestiSracok facebook image

- mondta a magyar külügyminiszter, aki felháborítónak nevezte, hogy a "franciák nyomására" az Európai Bizottság csak az EP-választások után hozza nyilvánosságra bővítési csomagját. Szijjártó Péter szerint érthetetlen, hogy erre miért nem kerülhetett sor a választásokat megelőzően. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyesek már arról beszélnek: nem biztos, hogy a június 18-i ülésen döntést hoznak a tárgyalások megindításáról.

- jegyezte meg. Hozzátete: az albán csatlakozási folyamat sikere érdekében két szakértőt delegál a magyar kormány az albán kabinet mellé. Szijjártó Péter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az EU csak akkor lesz sikeres és erős, ha a bővítésről nemcsak beszél, hanem végre is hajtja.

A miniszter a kétoldalú kapcsolatokról szólva kiemelte: a magyar-albán gazdasági együttműködés előtt új dimenziók nyílnak, mert az OTP fontos szereplővé vált az albán bankpiacon, így ez ösztönzést adhat a magyar vállalatoknak a befektetésekre. Felhívta a figyelmet az oktatási és kulturális kapcsolatokra is, amelyek keretében Magyarország évente húsz albán ösztöndíjast fogad, valamint télen kulturális heteket rendez Albániában.

Gent Cakaj közölte: Albánia kész biztosítani a lehetőséget a további magyar befektetésekre. Országa európai integrációjával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy Albánia teljesíti a csatlakozási feltételeket, amit az Európai Tanács is elismer.

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva azt mondta: be kell látni, hogy a bővítéspárti álláspontot képviselő országok kisebbségben vannak Európában, a nagy nyugati országok ugyanis szkeptikusok.

A két miniszter a sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá a kölcsönös segítségnyújtásról a hulladékgazdálkodás, a vízgazdálkodás, a klímapolitika, a megújulóenergia-gazdálkodás és az energiahatékonysági fejlesztések területén. Jegyzőkönyvet írtak alá a diplomáciai és konzuli állomány családtagjainak munkavállalásáról is.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.