Pesti Srácok

Történelemből tesznek ma érettségi vizsgát a diákok

Történelemből tesznek ma érettségi vizsgát a diákok

A történelem írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban országszerte. A középszintű írásbeli száznyolcvan percig tart, az írásbelin a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges, kifejtendő feladatokból áll.

A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az írásbeli feladatsort hatvan százalékban a magyar, negyven százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. Vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít. A történelem emelt szintű írásbelije négy órás, a vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz. A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat száz perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti, ezután osztják ki a második feladatlapot. A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.