Pesti Srácok

Új fővárost keres Indonézia

null

Még az idén kiválasztja Indonézia az új főváros helyét, hogy 2024-ben áttelepüljön a túlterhelt megapoliszból, Jakartából - közölte szerdán Bambang Brodjonegoro tervezési miniszter. A főváros áthelyezése mellett szóló másik érv, hogy Jakarta alacsonyan fekvő területen - a város 40 százaléka tengerszint alatt - helyezkedik el, emiatt gyakran fenyegeti árvíz, és a város süllyed a talajvíz túlzott mértékű kinyerése miatt.

A kormányszervek áthelyezéséről két hete döntött Joko Widodo elnök, a kérdés viszont már több évtizede napirenden szerepel.

- mondta a miniszter újságíróknak.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. A főváros áthelyezése az elővárosokkal együtt több tízmilliós lakosságú Jakartából valóságos probléma. Már Suharto diktátor és több, őt követő elnök is felvetette ezt a lehetőséget, de nem hozott döntést az ügyben. A jelenlegi főváros, Jakarta népessége meghaladja a 10 milliót, az agglomerációé pedig a 30 milliót, ami tovább fokozza a nagyváros zsúfoltságát. A fejlesztési miniszter szerint mintegy 7 milliárd dollárra tehető évente annak a gazdasági veszteségnek a mértéke, amelyet a közlekedési dugók okoznak. A főváros áthelyezése mellett szóló másik érv, hogy Jakarta alacsonyan fekvő területen - a város 40 százaléka tengerszint alatt - helyezkedik el, emiatt gyakran fenyegeti árvíz, és a város süllyed a talajvíz túlzott mértékű kinyerése miatt. Joko Widodo elnök májusban több lehetséges színhelyre, így Kalimantan tartományba és Borneó szigetére is ellátogatott.

- erősítette meg a miniszter. A hatóságok igyekeznek jobban kiegyensúlyozni a több, mint 13 ezer szigetből álló ország fejlődését. A Jáva szigetén fekvő Jakarta az ország gazdasági fővárosa maradna.

Forrás/fotó: MTI