Pesti Srácok

A kicsinyes román gyűlölködés csimborasszója: letakartatták Ferenc pápa miseruháján a magyar feliratot

null

A román hatóságok letakartatták a magyar feliratot a pápa csíksomlyói miseruháján - írta internetes kiadásában hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap - írja a Magyar Nemzet.

Az újság képeken is bemutatta, hogy a Sabau-Trifu Cristina szatmárnémeti egyházművész által elkészített miseruha hátoldalán eredetileg az esemény magyar nyelvű mottójával és a látogatás dátumával szerepelt a pápalátogatás logója. A „Járjunk együtt!” mottót és a „Ferenc pápa Romániában, 2019. május 31.-június 2.” feliratot azonban a román hatóságok fellépése nyomán le kellett takarni.

Bodó Márta, a pápalátogatás sajtóbizottságának tagja a lapnak elmondta: Urbán Eriket, a csíksomlyói kegytemplom igazgatóját a román kormányőrség (SPP) illetékese kereste meg a pápai szentmise előtt néhány nappal, megkérdezvén: igaz-e a magyar sajtó állítása, hogy a miseruhán magyar felirat is van. Miután a csíksomlyói szerzetes közölte, hogy a pápai mise kellékeit jóváhagyta a Vatikán, arra a kérdésre is válaszolnia kellett, hogy nem tudja, hogy ez Románia? A román hatóságok képviselői felszólították a szerzetest, hogy a miseruhán ne szerepeljen a magyar felirat, és ennek szükségességéről a Vatikánt is meggyőzték. Ezt követően született az a megoldás, hogy a miseruha hátoldalán szereplő logó aljára rávarrtak egy sávot, amely eltakarta a feliratot.

A Krónika szerint nem ez volt az egyetlen érthetetlen megnyilvánulás a román biztonsági szervek részéről Ferenc pápa csíksomlyói látogatása idején. A szentmisét megelőzően az állami szervek illetékesei rendkívül idegesen és gyanakvóan viselkedtek, még a papokat is csak nagy nehezen engedték a Hármashalom-oltárhoz, hogy elrendezhessék az oltárt, a pápa, a püspökök ülőhelyeit, és előkészíthessék a mise kellékeit.

PestiSracok facebook image

Bodó Márta elmondta: a hatóságok önkényesen és magyarázat nélkül lecsökkentették az önkéntesek számát. Az egyházi szervezőbizottság által toborzott hatszáz önkéntesből csak 30 juthatott be az elkerített és biztonsági szempontból kiemelten kezelt sárga szektorba. Noha a román kormányőrség a pápalátogatás előtt megkövetelte az előzetes regisztrációt és a zarándokok beosztását az egyes elkülönített szektorokba, szombaton, a szakadó esőben minimális ellenőrzés nélkül is beengedték az érkezőket a bekerített területre.

Felháborodást váltott ki az is, hogy a szentmisére a román államelnöki hivatal által akkreditált több száz újságíró számára csak egy harminc-negyven férőhelyes sátrat és egy fedetlen pódiumot különítettek el. A zárt sátorban nem lehetett képernyőn követni és hallani sem az eseményt, a pódiumon pedig a misét megelőzően az eső miatt nem lehetett számítógépes munkát végezni. Ráadásul a szentmise előtt a sátorból is kitessékelték a hazai újságírókat, hogy beférjenek a pápát kísérő nemzetközi sajtóküldöttség tagjai.

Ferenc pápa Csíksomlyón találkozott a magyar többségű erdélyi, partiumi és bánsági római katolikus egyházmegyék híveivel. A főpásztori látogatás bukaresti, jászvásári és balázsfalvi helyszíneit szánták a román hívekkel való találkozásra.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.