Pesti Srácok

A névjegyzék miatt indíthatta Hadházy a kampányt, a Momentumot segíthette vele

A névjegyzék miatt indíthatta Hadházy a kampányt, a Momentumot segíthette vele

Szélhámosság Hadházy aláírásgyűjtő akciója – írja a 888.hu. A portál elemzése szerint valójában egy ellenzéki szavazói név- és címjegyzék megszerzése volt az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kapcsán indított aláírásgyűjtés, és az sem kizárt, hogy azt már fel is használta EP-kampánya során az a Momentum Mozgalom, amelyhez Hadházy csatlakozni készül.

A portál szerint "távol áll a valóságtól Hadházy Ákos azon bejelentése, miszerint sikerült volna neki 680 ezer aláírást összegyűjtenie, annak érdekében, hogy Magyarország is csatlakozzon az Európai Ügyészséghez". Mint felidézik, az LMP-ből kipenderített politikus tavaly még egymillió aláírás összegyűjtését célozta meg, így ezt az eredményt aligha lehet sikernek elkönyvelni. Hozzáteszik: az "aláírásgyűjtést" eleve úgy hirdették meg és bonyolították le, hogy az ívek nem felelnek meg egyetlen jogi követelménynek sem, ezáltal pedig lehetetlen mind a hitelesítése, mind pedig az összeszámolása. A portál úgy véli, Hadházy még "cinikus módon hülyének is nézi saját táborát", hiszen az egy hónapokon át tartó országos akció megszervezésének célja feltehetően egy ellenzéki szavazói név- és címjegyzék megszerzése lehetett. Hozzáteszik: a napokban felmerült hírek szerint Hadházy Ákos hamarosan csatlakozik a Momentum Mozgalomhoz. Innentől máris érthetővé válik az a talány, hogy az eddig nulla szervezeti hálózattal rendelkező Momentum a mostani európai parlamenti (EP-) választáson mitől lett hirtelen jelen Magyarországnak olyan részein is, ahol egyébként élő momentumost még soha nem láttak a helybeliek.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.