Pesti Srácok

A tengerjáró hajók behajtása ellen tüntettek Velencében 

null

Egészen a Szent Márk térig vonultak a tüntetők Velencében a tengerjáró hajóknak a város csatornáin való közlekedése ellen tiltakozva szombaton, egy héttel azután, hogy egy tengerjáró egy kisebb turistahajóval ütközött össze az egyik hajóállomáson. A Nem a nagy hajókra (No alle grandi navi) elnevezésű mozgalom szervezte tüntetésen a velencei hatóságok szerint mintegy hatezren vettek részt.

Természetvédők, velencei lakosok és turisták is csatlakoztak a menethez, amely a június 2-i hajóbaleset helyszínétől, a San Basilio-Zattere hajóállomástól egészen a városközpontig, vagyis a Szent Márk térig haladt gyalogosan és hajókkal is. A magasba tartott transzparenseken többek közt az volt olvasható, hogy "Ki a hajókkal a lagúnákból" és "Velence nem Disneyland". A tüntetőknek kezdetben megtiltották, hogy bevonuljanak a Szent Márk térre, amely 1997 óta biztonsági okokból le van zárva minden politikai jellegű megmozdulás előtt, később azonban a prefektus engedélyezte, hogy a tiltakozók idáig eljussanak.

Egy héttel ezelőtt a velencei csatornahálózat egyik bejáratának számító Giudecca kanálisában egy majdnem 300 méter hosszú tengerjáró hajó manőverezés közben nekihajtott egy kisebb turistahajónak. Négy külföldi turista szenvedett könnyebb sérülést. A hajókat az ügyészség lefoglalta, hét személy ellen indult vizsgálat. A baleset ismét aktuálissá tette a szűk velencei csatornákra behajtó óriáshajók problémáját. A római közlekedési minisztérium június végére ígért megoldást. A 40 ezer tonnánál nagyobb hajókat 2014-ben kitiltották Velencéből, ezt a rendelkezést azonban egy évvel később az olasz közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította. Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap adatai szerint Velencébe tavaly több, mint ötszáz nagyhajó hajtott be, 1,5 millió turistával. Ez több, mint 280 millió euró bevételt jelentett a város számára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Andrea Merola

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.