Pesti Srácok

Az amerikai first lady szóvivőnője lesz a Fehér Ház következő szóvivője

Az amerikai first lady szóvivőnője lesz a Fehér Ház következő szóvivője
Fotó: viralgasp.com

Stephanie Grisham, az amerikai first lady, Melania Trump eddigi szóvivője lesz a Fehér Ház következő szóvivője Sarah Huckabee Sanders lemondása után. Ezt maga Melania Trump jelentette be kedden Twitteren.

Mikroblog-bejegyzésében a first lady megjegyezte: Stephanie Grisham "2015 óta van velünk, az elnök és én úgy gondoljuk, hogy nincs nála alkalmasabb személy a kormány és az ország szolgálatára". Stephanie Grisham a 2016-os elnökválasztási kampány óta dolgozik Donald Trump mellett: először a kampányban vett részt, majd az átmenetet irányító csapat munkájából vette ki részét, később a Fehér Ház első sajtószóvivőjének, Sean Spicernak a helyettese volt. Jelenleg Melania Trump helyettes kabinetfőnöke és kommunikációs vezetője. Hatékony kommunikációs szakemberként tartják őt számon, aki a háttérben és a nyilvánosság előtt egyaránt sikeresen kezelte a Melania Trumpról szóló negatív történeteket.

Az Axios hírportál értesülései szerint maga Donald Trump elnök szerette volna őt szóvivőnek, mert - mint közeli munkatársainak többször is elmondta - kedveli őt és bízik benne. Grisham már részt vesz az elnök mellett a G20-as országcsoport e héten tartandó csúcsértekezletén a japán Oszakában. Az előző szóvivő, Sarah Huckabee Sanders lemondása a hónap végén lép érvénybe. Huckabee Sanders sajtóértesülések szerint jövőre indul Arkansas állam kormányzói székéért. Ezt Donald Trump elnök is érzékeltette, amikor a Fehér Házban bejelentették a szóvivőnő távozását.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.