Pesti Srácok

Az amerikai kormány a migránsválság miatt végleg megvonja a támogatást három közép-amerikai országtól

Az amerikai kormány a migránsválság miatt végleg megvonja a támogatást három közép-amerikai országtól

Az amerikai kormány hétfőn bejelentette, hogy a migránsválság miatt végleg megvonja az anyagi támogatást Salvadortól, Guatemalától és Hondurastól.

A szóban forgó három ország azért nem kapja meg a 2018-as pénzügyi évre megszavazott, összesen 370 millió dolláros segélyt, mert - Washington álláspontja szerint - vezetőik nem akadályozták meg, hogy országaikból illegális bevándorlók tömegei vágjanak neki a mexikói-amerikai határnak - közölte Morgan Ortagus, a külügyminisztérium szóvivője, aki leszögezte: addig nem folyósítanak segélyeket e három országnak, amíg az amerikai kormányzat nem tapasztalja, hogy jelentős mértékben csökkentik az amerikai határ felé igyekvő állampolgáraik számát. Ortagus hangsúlyozta azt is, hogy Washington döntése összhangban áll Donald Trump elnök eddigi politikájával és azzal az álláspontjával, miszerint rendkívül fontos az érintett országok politikai akarata is ahhoz, hogy a migránsproblémát már a forrásoknál kezelni tudják. Donald Trump márciusban jelentette be, hogy elégedetlen e három közép-amerikai országnak a migránsokkal kapcsolatos politikájával, és amennyiben nem tesznek hatékony lépéseket a menekültek számának mérséklésére, kormányzata befagyasztja a segélyeket.

Forrás: MTI; Fotó: Win McNamee/Getty Images

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.