Pesti Srácok

Boris Johnsont javasolja Trump a brit Konzervatív Párt élére

Boris Johnsont javasolja Trump a brit Konzervatív Párt élére

Boris Johnson volt brit külügyminiszter kitűnő vezetője lenne a kormányzó brit Konzervatív Pártnak - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a The Sun című brit lapnak nyilatkozva. Trump, aki hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába, indulása előtt nyilatkozott a konzervatív, erősen EU-szkeptikus irányzatú brit tömeglapnak.

Egyúttal kifejtette azt a véleményét is, hogy Theresa May távozó brit miniszterelnök minden kezdeményezést az Európai Uniónak engedett át a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folytatott tárgyalásokon. Az újság szombati kiadásában megjelent interjúban az amerikai elnök kijelenti: Boris Johnson - a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere - "nagyon tehetséges", és "nagyszerű munkát végezne" Theresa May utódjaként. "Véleményem szerint kitűnő lenne a Konzervatív Párt vezetői posztján" - tette hozzá.

Theresa May múlt pénteken jelentette be, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről, miután a londoni alsóház háromszor is elutasította a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val novemberben elért megállapodás ratifikációját. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód július végére várható megválasztásáig May ellátja még a kormányfői feladatokat. Szombatig tizenketten jelezték, hogy indulnak a hivatalosan június 10-én kezdődő utódválasztási versengésben. A londoni fogadóirodák Boris Johnsont tartják a legesélyesebb jelöltnek, és az előzetes felmérések is azt jelzik, hogy a Konzervatív Párt tagsága körében Johnson a legnépszerűbb jelölt.

Donald Trump a The Sunnak adott interjúban erősen bírálta Theresa May Brexit-tárgyalási stratégiáját. Az amerikai elnök szerint a távozó brit kormányfő "minden kártyát az EU-nak osztott le", és ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben az Európai Uniónak "semmiféle vesztenivalója nem volt". Az amerikai elnök nem először ad hangot annak a véleményének, hogy másképp kellett volna tárgyalni az EU-val a Brexit feltételrendszeréről. Tavaly nyáron, amikor kétnapos látogatást tett Nagy-Britanniában, érkezése előtt szintén a The Sun-nak nyilatkozva kijelentette: ő nagyon sok mindent máshogy csinált volna a Brexit-tárgyalásokon, és kész lett volna arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól. Akkori véleménye szerint ugyanis túl hosszúra nyúltak a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalások, és ez "nagyon szerencsétlen" dolog volt, mivel az olyan megállapodások, amelyekhez túl hosszú idő kell, "soha nem jók".

PestiSracok facebook image

Forrás: The Sun, MTI; Fotó: express.co.uk

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.