Pesti Srácok

Donald Trump "hosszú találkozóra" készül Hszi Csin-ping kínai vezetővel az oszakai csúcsértekezleten

Donald Trump "hosszú találkozóra" készül Hszi Csin-ping kínai vezetővel az oszakai csúcsértekezleten

"Hosszú találkozóra" készül Hszi Csin-ping kínai vezetővel a G20-as országcsoport jövő heti oszakai csúcsértekezletén - közölte Donald Trump amerikai elnök keddi Twitter-üzenetében.

Az elnök tájékoztatott arról is, hogy kedden "nagyon jó" megbeszélést folytatott telefonon Hszivel, s egyben bejelentette, hogy Washington és Peking küldöttségei már a csúcsértekezlet előtt folytatják a kereskedelmi tárgyalásokat. Később a Fehér Ház is közleményt adott ki a Trump és Hszi között történt egyeztetésről. A kommüniké hangsúlyozta a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fontosságát, kiemelve, hogy a kétoldalú megállapodásnak tartalmaznia kell a kereskedelmi kapcsolatok strukturális akadályainak, valamint a megállapodás ellenőrizhetőségének kérdését is. Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint a két elnök regionális biztonságpolitikai kérdéseket is megvitatott. A Fehér Ház ugyan nem tett említést Észak-Koreáról, de elemzők emlékeztetnek rá, hogy a kínai elnök még az oszakai csúcsértekezlet előtt Phenjanba látogat.

Közben Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója újságíróknak szintén az újrainduló kereskedelmi tárgyalásokról beszélt. Leszögezte, hogy Washington olyan megállapodásra törekszik, amely bizonyos strukturális változtatásokat foglal magában és tartalmazza a megállapodás betartatásának módszereit, mechanizmusait is. "Az Egyesült Államok folytatni akarja a megbeszéléseket, de mindenképpen strukturális változtatásokat akar a szellemi tulajdon védelmét érintő kérdésekben, és az egyezmény betartatásának mechanizmusairól is" - fogalmazott Kudlow a Fehér Ház Rózsakertjében. "Abszolút létfontosságúnak" nevezte az egyezmény betartatását lehetővé tévő mechanizmusokat. "Mi mindig is ezt akartuk" - mondta, és hozzáfűzte, hogy Kínának okvetlenül változtatnia kell eddigi gyakorlatán. A főtanácsadó nyilatkozott a Fox televíziónak is, ahol azt hangsúlyozta, hogy a tárgyalások újraindulása ugyan "bizonyos örömet okoz", de - mint fogalmazott - "nem garantálható, hogy eredmények is lesznek".

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.