Pesti Srácok

Elengedte a rendőrség a korrupcióval vádolt Michel Platinit

null

Szerda hajnalban elhagyta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, akit kedden hallgattak ki a 2022-es, végül Katarnak ítélt világbajnokság helyszínének kijelölése során felmerült korrupció és megvesztegetés gyanúja miatt zajló nyomozás részeként.Kedden a Mediapart és a Le Monde honlapján jelent meg először, hogy őrizetbe vették Platinit.

A 64. születésnapját pénteken ünneplő Platini ügyvédje ugyanakkor kedden azt nyilatkozta, hogy a sportvezetőt csupán tanúként hallgatják ki a nyomozóhatóságok. Azt mondta, hogy Platini magabiztosan válaszolt a kérdésekre, nyugodtan, pontosan fejezte ki magát, vallomása – amelyben tagadta a gyanúsításban szereplő vádakat – hasznos volt kihallgatói számára. Platini szerdán a rá váró riportereknek azt mondta: a kihallgatás hosszú volt.

– jelentette ki a sportvezető.

PestiSracok facebook image

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi elnöke a 2010-es szavazás előtt többször bírálta Platinit, amiért UEFA-elnökként szóbeli megállapodást kötött az amerikai pályázat vezetőivel arról, hogy őket támogatja, de egy 2010. novemberi találkozás után, nem sokkal a szavazás előtt megváltoztatta álláspontját. Akkor Párizsban tárgyalt Nicolas Sarkozyvel, a franciák akkori köztársasági elnökével, valamint Tamin bin Hamad al-Thani katari emírrel. Sajtóhírek szerint a mostani kihallgatás középpontjában ez a találkozó áll.

A FIFA 2010 decemberében ítélte oda a 2022-es vb rendezési jogát Katarnak, amely a végső szavazáson 14-8-ra nyert az Egyesült Államok ellen. A voksoláson két végrehajtó bizottsági tag korrupció gyanúja miatt nem vehetett részt, míg a 22 szavazó fele azóta hasonló ügyek miatt bírságot, illetve örökös eltiltást kapott, vagy tagságát – Platiniéhoz hasonlóan – felfüggesztették. A korábbi klasszis játékost 2015-ben nyolc évre eltiltotta a FIFA etikai bizottsága, mert 2011-ben kétmillió svájci frankot kapott az akkori FIFA-elnöktől, Joseph Blattertől. Büntetését később négy évre mérsékelték, így idén októberben lejár az eltiltása. A 2010-es szavazással kapcsolatban korábban már vizsgálódott a FIFA, de nem talált bizonyítékokat arra, hogy katari részről megvesztegetés történt. Eltiltása előtt Platini esélyes volt arra, hogy Blatter utódja legyen a FIFA elnöki székében. Végül a korábbi főtitkár, Gianni Infantino vette át a szerepét, míg Platini utódja Aleksander Ceferin lett az UEFA-nál.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.