Pesti Srácok

Emelhetik a közmunkások bérét

Emelhetik a közmunkások bérét

A Belügyminisztérium jogalkotási terve szerint szükséges lehet a közfoglalkoztatási bérek emelése 2020-ban. A kormány álláspontja még nem ismert.

2017 óta változatlan a közmunkások bére, de nem zárható ki, hogy jövőre már többet vihetnek haza. A Belügyminisztérium 2019. II. félévi jogalkotási munkatervéből ugyanis kiderül, hogy módosíthatják a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló kormányrendeletet. A belügyi tárca munkatervét a kormányportálon hozták nyilvánosságra.

- olvasható a dokumentumban. A Belügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatottak tekintetében szükséges a végzettségi korlátok kismértékű oldása is, hogy a közfoglalkoztatott munkavállaló részére a közfoglalkoztatási garantált bér abban az esetben is megadható legyen, ha az egyén nem rendelkezik középfokú iskolai végzettséggel, de az állam által elismert középfokú szakképesítést szerzett.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet cikke szerint a tavalyi esztendő utolsó hónapjában átlagosan közel 122 ezren dolgoztak valamelyik közfoglalkoztatási programban. A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben is a létszám további csökkenése feltételezhető, emelkedésre nincs reális esély. A belügyminisztérium adatai szerint idén februárban viszont már csak 117 831 fő volt közfoglalkoztatott. Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, míg az előző év februárjához viszonyítva 23,6 százalékkal csökkent ez a szám.

Forrás: Napi.hu; Fotó: Balázs Attila/MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.