Pesti Srácok

Este nyolcig zárták le a Liszt Ferenc repülőteret

Este nyolcig zárták le a Liszt Ferenc repülőteret

Megsérült a futópálya felülete Ferihegyen, ezért a repülőteret nem sokkal este hat óra után lezárták; sem ki, sem be nem járnak a repülők - írja az Airportal.hu.

A portál szerint a pilótáknak az időjárásról és a repülőtérről aktuális információkat közlő, 18:30-kor kiadott ATIS adásban hangzott el, hogy a futópálya felületén keletkezett sérülés miatt lezárták a repülőteret. A futópálya betonszerkezete egy ponton meglazult, az elváló betondarab pedig kilyukasztotta a Wizz Air Stockholmból érkező gépének kerekét - mondta a HungaroControl sajtósa az MTI-nek. Addig is 28 gép várakozik a repülőtéren a felszállásra, tíz pedig a környező repülőtereken szállt le.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az Indexnek megerősítette, hogy valóban lezárták a repülőteret rendkívüli pályakarbantartás miatt, és ez este 8-ig tart majd. Addig is az érkező repülőgépek várakoznak, ahogy az induló járatok is a termináloknál. Hozzátette: mivel nincs a helyszínen, arról nem tud nyilatkozni, hogy valóban megsérült-e a futópálya felülete.

Ferihegyen a 2-es futópálya karbantartása miatt egypályás üzem van két hónapja, mert az északnyugati végéhez tartozó műszeres leszállító rendszert cserélik korszerűbbre.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.