Pesti Srácok

Féregnek nevezte az Origo és az ATV újságíróit a kirúgott MSZP-s kommunikációs igazgató

Féregnek nevezte az Origo és az ATV újságíróit a kirúgott MSZP-s kommunikációs igazgató

Elképesztő ámokfutásba kezdett az MSZP csúfosan megbukott kommunikációs igazgatója azt követően, hogy nem tartottak igényt a munkájára a pártban - írja az Origo. Ami – valljuk meg – egy ilyen választási bukás után elég logikus. Láng Balázs a közösségi oldalán féregnek nevezte az Origo és az ATV dolgozóit. Nyilvánvalóan azért, mert az ATV és az Origo is megírta az igazságot, hogy (a pártvezetés biztatására) távozott az MSZP-ből, magyarul: kirúgták. Láng Balázs azt is egyértelműsítette, hogy teljes mértékben egyetért Bangóné Borbély Ildikó patkányozós kijelentésével, amivel több millió szavazót sértett meg. Azaz az MSZP-n belül a patkányozás, férgezés eléggé mélyen gyökerezik, és mint sejtettük, nem annyira véletlen volt Bangóné gyalázkodása. Szinte érthetetlen, hogy egy ilyen stílusban gyalázkodó embert – bár információink szerint semmilyen érdemi döntésbe nem szólhatott bele – hogyan is alkalmazhatott az MSZP sajtósi pozícióban.

– minderről Láng Balázs, az MSZP megbukott kommunikációs igazgatója írt a közösségi oldalán. Bejegyzését alább lehet látni.

PestiSracok facebook image

Láng később egy hozzászólásra reagálva tovább gyalázta az ATV és az Origo – az igazságot megíró – dolgozóit. Bejegyzéseit, hozzászólásait olvasva joggal merül fel a kérdés az emberben, hogyan is alkalmazhatta ezt az embert egy országos párt kommunikációs igazgatóként, aki ilyen stílusban gyaláz embereket. Mint ismert, az MSZP csupán 6,6 százalékot ért el az EP-választáson.

A bukott kommunikációs igazgató ezt követően tette fel – ahogy mondani szokták – a pontot az i-re, mivel kijelentette, hogy teljes mértékben igaza volt a Fidesz-szavazókat patkánynak nevező Bangóné Borbély Ildikónak.

A bukott kommunikációs igazgató – aki szakmai reputációjáról (hm...) és (elnézést) a szar kipereléséről értekezik – kijelentése annak fényében is érdekes, hogy maga Tóth Bertalan, az MSZP elnöke mondta el, hogy rábeszélték a távozásra Bangónét a frakcióvezető-helyettesi posztról. És az is egyértelmű, hogy nem magától ment el a kommunikációs vezető. Láng esetében a közös megegyezés egy jogi formula, egyfajta (anyagi) nagyvonalúság az MSZP részéről, de érdemben – nincs ezen mit szépíteni – kirúgták. Azért írta ezt az ATV („kommunikációs igazgató kirúgva”), és ezért írtuk aztán mi is, hiszen a mi információink szerint is az MSZP a választási vereség után elküldte sajtósát. Csúnyább kifejezést használva: kirúgta.

Kálmán Olgától érkezett Láng

Az MSZP kampányát egyébként Ujhelyi István vezette; ő a bukás után arra jött rá, hogy azért kaptak ki, mert „nem volt sztorijuk”. Ahogy szombaton megírtuk, az ATV-ben egyszerre hízelgett a Gyurcsány házaspárnak (Klárizásokkal és Ferizésekkel), és egyszerre utalt arra, hogy a DK elcsente a programjuk egy részét. Később úgy döntött az MSZP, hogy kirúgják a kommunikációs igazgatót, Láng Balázst, aki egyébként Kálmán Olgától érkezett az MSZP-hez tavaly. Ugyanis addig a gyalázatos nézettsége miatt megbukott műsorvezetőnővel dolgozott, Kálmán Olga egyik beosztottja volt.

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.