Pesti Srácok

Hajdu János: Ésszerű kockázatot vállalva végeztük a mentési munkát

null

Véget ért a Terrorelhárítási Központ feladata akkor, amikor a Hableány az uszályra került - fogalmazott Hajdu János, a TEK igazgatója azon a sajtótájékoztatón, melyet a hajóroncs mentési munkái végeztével tartottak a Belügyminisztériumban. A szerda délutáni eseményen Szong Szongun dél-koreai katonai attasé is jelen volt, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették a munkát. Annak a négy áldozatnak a hollétéről, akit még eltűntként tartanak nyilván, még nem tudtak semmi konkrét információt mondani. Hajdu János hangsúlyozta: mindent megtesznek felkutatásukért, de továbbra is nagyon nehéz körülmények között kell dolgozniuk.

"Négy áldozatot még mindig nem találtuk meg, ezért nagyon nehéz szívvel állunk itt" - kezdte a TEK-kel közös sajtótájékoztatót a dél-koreai katonai attasé, aki köszönetet mondott a magyar hatóságoknak és a mentésben részt vevő embereknek, kiemelten pedig a Terrorelhárítási Központnak az áldozatos munkájáért. Hozzátette: a cseh, az osztrák, a norvég kormány segítsége is sokat jelentett, akik víz alatti szonárral és különböző technikákkal járultak hozzá a mentés eredményességéhez. Szong Szongun kiemelte azt is, hogy a hatóságok mindent megtesznek, hogy minden áldozatot megtaláljanak.

Nehézség és probléma - az elmúlt tizenhárom nap erről szólt

Hajdu János, a TEK igazgatója elmondta: sokrétű volt a feladat és nagyon nehéz, mert olyan dolgot kellett tenniük, amit eddig még nem tettek és amiben kellő rutinnal nem rendelkeztek.

PestiSracok facebook image

Ebben egy nagyon érdekes kérdéssel találkoztak: hogyan lehet összeegyeztetni a civilekkel való összefogást és összehangolt munkát.

Hozzátette: a belügyminisztérium teljes spektruma, a honvédelmi minisztérium vezérkara, az OMSZ szakemberei, a BME mérnökei, civilek is kiemelkedő segítséget nyújtottak: volt, aki "valamilyen képességgel", szakmai tudással, míg mások technikai eszközzel segítették a mentést.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A műveleti központ órákon belül felállt, és különböző technikai eszközökkel segítették a munkát. Mint mondta, volt olyan nemzetközi segítő csapat - például az osztrák Cobra - akik már 6-12 órán belül megérkeztek. S bár szavai szerint nagyon nehéz lenne néhány percben összefoglalni a 13 nap munkáját, mely során bár akadtak hibáik, de azokat képesek voltak korrigálni. Éjszaka a búvárok nem merültek, de amint a Nap felkelt, azonnal munkába álltak, ésszerű kockázatot vállalva, mert a munkát el kellett végezni. A munka későn ért véget, ebben a 13 napban az általa vezetett csapat napi 4-5 óránál többet nem tudott pihenni, de úgy gondolja, talán erre nem is volt igényük. Külön köszönet a koreai katonaattasénak, búvároknak és a szakmai teamnek. Hajdú János köszönetet mondott a sajtó tárgyilagos közvetítéséért is.

A sajtótájékoztatón a balliberális média képviselői leginkább a mentés költségére és az elszámoltathatóságra irányuló kérdéseket tettek fel Hajdu Jánosnak.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.