Pesti Srácok

Halálkamion - ma kezdődik a másodfokú tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán

null

Ma kezdődik másodfokon a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy 14 vádlottjának pere a Szegedi Ítélőtáblán, a bíróság előreláthatólag június 20-án hirdet határozatot.

Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék négy vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondott ki bűnösnek, ezért őket 25 év fegyházra ítélte, kimondva, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Tíz vádlottat embercsempészés bűntettéért marasztalt el a bíróság, három és tizenkét év közötti szabadságvesztésre ítélve őket. Három, szökésben lévő vádlott esetében a bíróság távollétükben döntött, de egy bolgár férfit európai elfogatóparancs alapján februárban Franciaországban őrizetbe vettek; átadása óta letartóztatásban várja a másodfokú eljárást.

Az elsőfokú ítélet szerint a bűnszervezett 2015 februárja és 2015. augusztus 27. között működött. Júniustól napi rendszerességgel szállítottak embertelen körülmények között migránsokat arra alkalmatlan, zárt, sötét és levegőtlen tehergépkocsikba zsúfolva Ausztriába és Németországba. A bűnszervezet tagjai augusztus 25-én, hajnalban 59 férfit, nyolc nőt és négy gyereket zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba a szerb-magyar határ közelében, Mórahalom térségében. A kamion Ausztriába indult, a járművet a negyedrendű vádlott vezette, előfutóként pedig három társa haladt előtte. A bezárt emberek röviddel az indulás után kiabálással és dörömböléssel jelezték, hogy nem kapnak levegőt; ezt a sofőr és egyik társa is hallotta. Ezt telefonon jelezték a bűnszervezetet vezető elsőrendű vádlottnak, aki többször is azt az utasítást adta, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, ne foglalkozzanak a fuldokló emberekkel, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. A vádlottak követték az utasítást, ennek következményeként a raktérbe zsúfolt 71 ember az indulástól számított három órán belül - még magyar területen - gyötrelmes körülmények között megfulladt.

Védõruhába öltözött rendõrök egy teherautó mögött az A4-es autópályán Pandorf közelében 2015. augusztus 27-én. A teherautóban menekültek holttestére bukkantak. Egyes sajtóértesülések szerint akár az ötvenet is elérheti a halottak száma. (MTI/EPA/Roland Schlager)
Védőruhába öltözött rendőrök egy teherautó mögött az A4-es autópályán, Parndorf közelében, 2015. augusztus 27-én. A teherautóban menekültek holttestére bukkantak. Fotó: MTI/EPA/Roland Schlager
PestiSracok facebook image

A vádlottak - miután átlépték az osztrák határt - a hűtőkamiont az A4-es autópálya leállósávjában, Parndorf közelében hagyták, majd az előfutó autóval visszatértek Magyarországra. Az ítélet ellen valamennyi vádlott és védő felmentésért vagy enyhítésért fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt 14 vádlott közül 13 büntetésének súlyosítását indítványozta. Az emberölés miatt is 25-25 év szabadságvesztésre ítélt négy vádlottra életfogytiglant kért, azzal, hogy csak a másodrendű vádlott bocsátható feltételes szabadságra. A bűnszervezetben közreműködő többi vádlott esetében pedig hosszabb, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt az ügyészség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Roland Schlager

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.