Pesti Srácok

Interpellációkkal kezdődik az Országgyűlés ötnapos ülése

Interpellációkkal kezdődik az Országgyűlés ötnapos ülése

Ötnapos üléssel folytatja munkáját ezen a héten az Országgyűlés. A képviselők ma a kormány tagjait interpellálhatják, kedden a jövő évi adócsomag általános vitája következik, szerdától péntekig pedig összesen akár több, mint 30 órában tárgyalhatják a kabinet jövő évi költségvetési javaslatát.

A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi indítványa szerint az ülés a szokásoknak megfelelően 13 órakor kezdődik, ezt az interpellációk követik egy órában, majd az azonnali kérdések következnek szintén 60 percben, végül pedig a kérdések hangozhatnak el fél órában. A parlament kedden dönthet 2020 nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról, majd a kabinet jövő évi adócsomagjáról tart általános vitát. A 2020-as büdzsé tárgyalása szerdán kezdődik a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökének felszólalása követ 30-30 perces időkeretben. A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre szerdától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról.

A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott: a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte: jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások. A tárcavezető javaslatában 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra történő mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval számol. A kormány 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített az állam működését tekintve.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.