Pesti Srácok

Ismét tüntetnek Hongkongban a kiadatási törvénytervezet ellenzői

Ismét tüntetnek Hongkongban a kiadatási törvénytervezet ellenzői

Több százan vonultak utcára ismét Hongkongban pénteken a kiadatási törvénytervezet ellenzői közül, miután a városállam kormányzata nem tett eleget a követeléseknek a tüntetők által kijelölt, csütörtök esti időpontig - jelentette a South China Morning Post című helyi lap.

Zömmel fiatalok gyűltek össze péntek reggel a városállam politikai központjában, ahol békés ülőtüntetést tartottak. A hangulat azonban 11 órától kezdve felforrósodott: a fekete pólót és maszkot viselő tüntetők útakadályokat állítottak fel Hongkong forgalmas negyedében, megbénítva az autók áthaladását. A tiltakozók akadályozták a közlekedést a rendőr-főkapitányság körül is. Yolanda Yu rendőr-főfelügyelő hangsúlyozta: tiszteletben tartják az emberek jogát a békés véleménynyilvánításhoz, és tárgyalni fognak velük. A tüntetők azonban azt követelik, hogy maga Stephen Lo Wai-chung rendőrkapitány beszéljen velük.

Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján bocsánatot kért a hongkongiaktól a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet miatt, amely a hónapok óta tartó rendszeres tüntetések kiváltó oka a speciális közigazgatású övezetnek számító városban. Lam ígéretet tett arra, hogy a jelenlegi kormányzat mandátumának lejártáig nem fogják újra napirendre venni a tervezetet. A kormányzó azonban aláhúzta: nem fog eleget tenni a tüntetők kéréseinek, miszerint vonják vissza a törvénytervezetet, ő mondjon le, illetve hogy azonnal bocsássák szabadon a tüntetéseken őrizetbe vetteket.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt egyre nagyobb létszámú és egyre hevesebb tüntetések zajlottak a városban, amelyek hatására a múlt héten előbb elnapolták, majd szombaton határozatlan időre felfüggesztették a beterjesztés tárgyalását; ennek ellenére vasárnap újabb demonstrációt tartottak a tiltakozók, akik a tervezet visszavonása mellett Lam lemondását is követelték. A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/South China Morning Post; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.