Pesti Srácok

Karácsony: Gyurcsány átvágott, de nem baj, attól a fideszesek magánvagyonát el fogjuk venni!

Karácsony: Gyurcsány átvágott, de nem baj, attól a fideszesek magánvagyonát el fogjuk venni!

Karácsony Gergely szerint Gyurcsány átvágta, mert nem szólt neki időben arról, hogy Kálmán Olga is indul a főpolgármester-választáson, de ettől függetlenül ő nyeri majd az előválasztást - minderről az Indexnek adott interjúban beszélt a zuglói polgármester. Kifejtette azt is, hogy miután ősszel Tarlós Istvánt is legyőzi, bevezeti a Tiborcz-adót, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy a fideszesek magánvagyonára igényt tartana. És ez még nem minden.

Monstre interjút készített a kissé meglepett, ám annál elszántabb főpolgármester-aspiránssal, Karácsony Gergellyel az Index, a balliberális lapnak kitárulkozó zuglói polgármester nem fogta vissza magát és lerántotta a leplet Gyurcsány cselszövéséről is. Karácsony persze nem gondolja azt, hogy átverhető lenne, de tény, hogy Gyurcsány Ferenc felrúgta azt a megállapodást, amihez ő - mármint Karácsony Gergely - tartotta magát. Ezen persze nem csak ő lepődött meg, de a mit sem sejtő DK-s polgármesterek is, akikkel a bejelentés előtti napon késő estig még együtt tervezték a közös kampányt egy vacsoraasztalnál.

Kiderült: Gyurcsány nyolc perccel a sajtótájékoztató előtt hívta fel őt, hogy elmondja neki Kálmán indulását. Arról pedig, hogy miért döntött így a DK, egyelőre titok. Karácsony ugyanis azt mondta az Indexnek, hogy nincs felhatalmazása arra, hogy Gyurcsány magyarázatát megossza a nyilvánossággal. (Pedig erre azért nyilván sokan kíváncsiak lennének.)

PestiSracok facebook image

Karácsony azonban nem érzi árulásnak Gyurcsány lépését, amit úgy értékelt, hogy "mást gondolnak az adott szó jelentőségéről." Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy valóban megállapodtak Gyurcsánnyal, hogy a DK támogatásáért cserébe ő háttérbe húzódik az EP-választás kampányában és küzd az MSZP-Párbeszéd listájáért. S bár Gyurcsány átverte, mégsem érzi megvezethetőnek magát. Persze, ha "megnyeri a választást", akkor

Magabiztossága pedig tovább nőtt, amikor azt érzékelte, hogy a Kálmán Olga-bejelentés után többen mentek aláírni. A volt televíziós aspiránssal kapcsolatban egyébként megjegyzi, hogy bízik abban, hogy "egy kiváló kérdezőnek vannak kiváló válaszai is."

A fideszesek magánvagyonát el kell venni!

Karácsony a választási vereséggel kapcsolatban arról beszél, hogy szerinte az ellenzéki pártok szavazói között hihetetlenül nagy lett az átjárás, de természetesen erre is van egy kiváló megoldási javaslata:

Tehát, konkrétan magánvagyonokat akar budapestiektől elszedni, de persze, csak a kormánypártiaktól.

A koncepció már készen is van - mondja, hozzátéve, hogy a Tiborcz-adóval fognak visszavenni abból, amit "a fideszes oligarchák elvettek a budapestiektől."

Minden Tarlós hibája

Persze a fizetős parkolás bevezetéséért is Tarlóst hibáztatja:

Karácsony kifejtette, hogy főpolgármesterként az első dolga az lenne, hogy megtiltaná a fővárosi cégeknek a rabszolgatörvény alkalmazását, majd aláírná azt a rendeletet, amely előírja a nemek közötti béregyenlőséget Budapesten, vagyis hogy ugyanazért a munkáért egy nő nem kereshet kevesebbet a férfiaknál. Harmadikként kinyitná a Városházát, ahol a civil szervezeteknek is lenne irodájuk, ahogyan kávézóknak és egyéb közösségi tereknek is jutna hely.

Szerinte hazugság az is, hogy a zuglói parkolás veszteséges, csak a rezsim terjeszti közpénzen az álhíreit. Majd visszatért kedvenc témájához, a Fidesz eltüntetéséhez.

Karácsony arról is beszélt - igaz szűkszavúan -, hogy ha mégsem ő nyerné meg az előválasztást, lehet, hogy ígérete ellenére ismét indulna a zuglói polgármesteri címért.

A teljes interjút az Indexen olvashatják el, ide kattintva.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.