Pesti Srácok

Két ember meghalt Haiti fővárosában az erőszakba torkollt kormányellenes tüntetés során

Erőszakba torkollottak Haiti fővárosában a Jovenel Moise államfő elleni tüntetések vasárnap. A hatóságok tájékoztatása szerint a zavargásokban két ember meghalt, öten megsérültek.

A helyi média híradásai szerint a rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen, akikkövekkel hajigálták őket. Miután a rendőrség kiszorította a tiltakozókat Port-au-Prince központi parkjából, a Champ de Marsról, ők barikádokat emeltek, valamint gumiabroncsokat égettek. A zavargások miatt sok bolt és üzemanyagtöltő állomás maradt zárva, és az ország települései közötti közlekedésben is fennakadások voltak, mert a tüntetők kocsijaikkal elállták az utakat. Felgyújtottak két rendőrautót és két épületet. Michael-Ange Junes rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint lőfegyverrel kioltották két ember életét, és négyet megsebesítettek, de nem tudni, hogy kik. Megsérült egy rendőr is, akit kővel dobtak meg. A rendőrök 12 tiltakozót őrizetbe vettek.

Tüntetések voltak a karibi ország más városaiban is. A tiltakozók Jovenel Moise elnök lemondását követelik, és azzal vádolják, hogy pénzt szipkázott el a Petrocaribe olajprogramból, amely révén Haiti olcsó venezuelai importolajhoz jutott hozzá. Korábban egy szenátusi vizsgálat megállapította, hogy legalább 14 korábbi kormányilletékes 3,8 milliárd dollárt sikkasztott el így Michel Martelly egykori államfő idején.

Haiti a nyugati félteke legszegényebb országa, amely külföldi segélyekre szorul. Az államban dívik a korrupció és a bűnözés.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Time Magazin

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.