Pesti Srácok

"Kirúgták" Webert az Európai Bizottság elnöki posztjáért folyó versenyből

"Kirúgták" Webert az Európai Bizottság elnöki posztjáért folyó versenyből

"Kirúgta" az Európai Bizottság elnöki tisztségéért folyó versenyből Manfred Webert a szociáldemokrata és az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció azzal, hogy kizárták a néppárti politikus támogatását - jelentette az Euractiv brüsszeli hírportál csütörtökön.

A cikkben arról számoltak be bennfentes forrásokra hivatkozva, hogy a két képviselőcsoport vezetői közölték Weberrel: nincs meg a parlamenti többség a parlamenti jóváhagyásához akkor sem, ha az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács esetleg őt jelölné. Biztosították ugyanakkor arról, hogy az Európai Néppárt nemrég újraválasztott frakcióvezetőjeként továbbra is együtt kívánnak vele működni. Egy névtelenséget kérő szociáldemokrata képviselő korábban azt mondta: rajtuk kívül még a zöldpárti frakció is egyetért abban, hogy nem Webernek kellene vezetnie az Európai Bizottságot, a szóban forgó csoport egyik társelnöke azonban nemrég kijelentette, hogy még nem hoztak döntést az ügyben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.