Pesti Srácok

Kövér: Ma is léteznek szellemi terroristák - a gonoszság csak szembeszállással győzhető le

null

A gonoszság csak akkor győzhető le, ha szembeszállunk vele, ha mindenkor megcselekedjük, amit megkövetel a haza - hangoztatta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Csornán, az 1919-es vörösterror áldozatairól szóló centenáriumi megemlékezésen.

Kövér László a Szent István téri rendezvényen azt mondta: ma is vannak olyanok, akik mentegetik a világszerte százmillió áldozatot követelő kommunista terrort és a magyarországi "Tanácsköztársaságnak nevezett terrorista rémuralmat". Ők azok, akik nosztalgiát éreznek a kommunista diktatúrák iránt - mondta. Hangsúlyozta, hogy Magyarország ma emelkedő pályán mozgó, gyarapodó, biztonságos, vonzó befektetési és idegenforgalmi célpontot jelentő, mértéktartó erőt sugárzó, népességbeli és gazdasági adottságai fölötti nemzetközi tekintéllyel és befolyással bíró ország, amely képes megvédeni a határait, a gazdaságát, a szabadságát és a benne élő embereket. A házelnök kiemelte: 2011-ben olyan új alaptörvényt alkottak, amely nemcsak szilárd közjogi, hanem értékrendi kerete is "államunk újjáépítésének és nemzetünk megerősítésének". Úgy fogalmazott: a Kun Bélák, Szamuelyk és Lukács Györgyök XXI. századi szellemi és politikai leszármazottai által tönk szélére juttatott gazdaságunkat talpra állítottuk, pénzügyeinket rendbe szedtük, megerősítettük a családokat, helyreállítottuk a közbiztonságot és megállítottuk a tömeges illegális migrációt. Olyan nemzetpolitikát hirdettünk és valósítottunk meg, amely "nem tehertételt, hanem erőforrást lát az elszakított területek magyarságában", nem konfliktusforrásnak, hanem összekötő kapocsnak tekinti őket egy kölcsönös előnyöket ígérő szomszédságpolitikában - mondta Kövér László. Hozzátette: mindez mindaddig így marad, amíg nem felejtjük el 1918 és 1919 történelmi leckéjét, amíg emlékezünk és emlékeztetünk azokra az emberekre, mártírokra, akik nemcsak tisztán láttak, de cselekedni is készek voltak. Kitért arra is, hogy ma is léteznek "szellemi terroristák", akik Európa és Magyarország szellemi és politikai önvédelmi képességének felszámolásáért dolgoznak, és arra buzdítanak, mint elődeik száz évvel ezelőtt, hogy "tagadjuk meg Istent, a hazát és a családot azért, hogy (...) önmagunkat is megtagadhassuk". A házelnök megfogalmazása szerint ezek az emberek a "szellemi terrorizmus" módszerével "szét akarják zúzni az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családokat, a keresztény egyházakat és a nemzeti államokat, azaz mindazon intézményeket, amelyek lelki, anyagi és politikai védelmet nyújthatnak az embereknek mindazon sötét érdekek képviselőivel szemben, akik a globalizmus, mint új világ nevében politikai alávetésükre és gazdasági kifosztásukra törekszenek".

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az 1919-es vörösterror áldozatairól szóló centenáriumi megemlékezésen Csornán 2019. június 6-án. MTI/Krizsán Csaba
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az 1919-es vörösterror áldozatairól szóló centenáriumi megemlékezésen Csornán 2019. június 6-án. MTI/Krizsán Csaba

Kövér László beszélt arról is, hogy az 1919-es, 133 napig tartó Tanácsköztársaság azért jöhetett létre, mert 1918 őszére nemcsak az első világháborút veszítette el Magyarország, hanem szellemi, politikai és katonai önvédelmi képességét is. Azt mondta: az idegen országokban kiképzett, mérgezett eszméket magyar nyelven hirdető gátlástalan terroristák uralma alatt több száz embert öltek meg kegyetlen módon, közülük kilencet Csornán, több ezret bebörtönöztek és megkínoztak, több százezret kifosztottak, milliókat pedig rettegésben tartottak. A történelem azonban csak akkor ismételheti önmagát, ha hagyjuk, hogy cselekvőképtelenekké váljunk - fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Bónáné Németh Katalin (Fidesz-KDNP), Csorna polgármestere arra emlékeztetett, hogy 1919. június 7-én és 9-én Csornán kilenc embert végeztek ki: Akóts Gyulát, Glaser Ferencet, Laffer Lajost, Németh Gyulát, Németh Lajost, Pozsgai Bálintot, Takács Ferencet, Tarcsay Istvánt és Rátz Alfonzot. Az ünnepség végén elhelyezték az emlékezés koszorúit a mártírok emlékművénél.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.