Pesti Srácok

Legalább 16 embert öltek meg iszlamista terroristák Mozambikban

Legalább 16 embert öltek meg iszlamista terroristák Mozambikban

Helyi tisztségviselők pénteki közlése szerint legalább tizenhat embert gyilkoltak meg iszlamista terroristák Mozambik északi részén egy rajtaütésben. A támadók bombákat dobtak egy teherautóra, majd tüzet nyitottak - írja az Origo.

Értesülések szerint a szélsőségesek egy katonák által kísért – utasokat és árukat szállító – teherautót támadtak meg lesből egy úton a Macomia körzetben. Nyolc emberrel még a járműben végeztek, hét másikkal pedig akkor, amikor megpróbáltak elmenekülni – közölte az AFP francia hírügynökséggel egy tanár, aki egyik munkatársát vesztette el a támadásban. Egy további áldozat később kórházba kerülve halt bele sebeibe. Összesen mintegy tíz embert szállítottak kórházba. A szélsőségesek házi készítésű robbanószerkezetekkel dobálták meg a teherautót, majd tüzet nyitottak rá. Nem hagytak időt a katonáknak a reagálásra. A támadók egy szemtanú szerint legkevesebb heten voltak, s mind férfiak – mondta egy helyi tisztségviselő az AFP-nek, aki szerint a halottak között van három katona is.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Hedajatullah Amid

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."