Pesti Srácok

Lemond a német szocdemek elnöke az EP-kudarc miatt

null

Nemcsak Magyarországon buktak hatalmasat a szocialista pártok, Németországban is hatalmas pofont kaptak a baloldaliak; ebbe bukott bele a bevándorláspárti Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztségét betöltő Andrea Nahles. Az SPD ugyanis történelmi vereséget szenvedett el a múlt vasárnapi európai parlamenti (EP-) választásokon, mindössze 15,8 százalékot sikerült összehozniuk - írja az Origo.

A Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) nagykoalícióban kormányzó párt vezetője kiemelte: az utóbbi napokban világossá vált számára, hogy már nem rendelkezik a munkája folytatásához szükséges támogatottsággal. Emiatt azt mondta, hogy az elnökség hétfői ülésén lemond, majd ezt hivatalosan megerősíti a Bundestag-frakció keddi ülésén. A kudarc olyan mértékű, hogy a párt legnagyobb fellegvárának számító Brémában is kikaptak - 73 éve először -, és várhatóan ellenzékbe szorulnak a városban. A gyenge szereplésnek köszönhetően az SPD immáron a harmadik számú erővé zsugorodott Németországban. Az előrehozott frakcióvezető-választást már június elején megtartják, melyen Nahles ismét megméretteti magát; más pályázó egyelőre nincs a posztra.

Forrás: Origo; Fotó: focus.de

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.