Pesti Srácok

Magyarország hamarosan bioüzemanyag-nagyhatalom lehet

null

Magyarországon és a visegrádi régióban is jelentős a kiaknázatlan kapacitás a szántóföldi növények és más biomassza energetikai hasznosítása terén, olyannyira, hogy hazánk a térséggel együtt akár a bioüzemanyag-ipar világviszonylatban is vezető országává válhat – írta a Magyar Nemzet szombaton. Mindezek alapját egy küszöbön álló, a napokban a kormány elé kerülő jogszabályi változás adhatja, amelynek eredményeként a következő évtizedben megemelkedhet a motorüzemanyagokba kevert bioetanol, illetve biodízel aránya.

Hódos Ferenc, a Magyar Bioüzemanyag-szövetség alelnöke szerint ha ez megtörténik, azzal Magyarország csak nyerhet: a lépés növelheti az ország megújulóenergia-felhasználását, új munkahelyeket teremthet, javíthatja az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és a külkereskedelmi mérleg eredményét, valamint az agrárium helyzetét is. Magyarország a harmadik helyet foglalja el az egy főre jutó bioetanol-előállításban az Egyesült Államok és Brazília mögött, vagyis az iparágban világszinten is vezető szerepet ért el, ám ez nem tükröződik a felhasználásban: az itthon előállított bio-üzemanyagok előnyeit a környező országok használják ki, így elmondható, hogy az E10-es üzemanyag bevezetésével Magyarország egy már régóta időszerű lépést tenne energiaforrásai zöldítésének irányába – írta a Magyar Nemzet. A Magyar Bioüzemanyag-szövetség két, etanolt gyártó tagja évente 2,4 millió tonna takarmánykukoricát használ fel; az E10 motorbenzin bevezetése a V4-es régióban további 1,2 millió tonna takarmánykukoricára jelentene keresletet régiós szinten.

Forrás: MTI; Fotó: Agrárszektor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.