Pesti Srácok

Novák: A jövő év is a családokról szól

Novák: A jövő év is a családokról szól

A tervek szerint a jövő évi költségvetésből minden eddiginél több forrás jut a családok, a fiatalok életkezdésének támogatására; mindez azt jelenti, hogy az idei esztendő és a jövő év is a családokról szól - közölte Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: egy hónap múlva indul a családvédelmi akcióterv, kibővülnek a családtervezést és az otthonteremtést segítő támogatások. Kifejtette: július 1-től elérhető a gyermekvállalást tervező házaspárok számára a babaváró támogatás. Ennek keretében 10 millió forintnyi szabadon felhasználható kölcsönt vehetnek fel a fiatalok, és amennyiben három gyermekük születik, a kölcsön teljes összegét elengedi az állam - mondta.

Két gyermek vállalása esetén 30 százalékos a jóváírás, vagyis a hitelnek csak a 70 százalékát kell visszafizetni - fűzte hozzá. Ugyancsak elérhetővé válik - folytatta - a legalább 3 gyermeket nevelő családok számára az autóvásárlási támogatás. Ez új, legalább 7 személyes autó vásárlása esetén 2,5 millió forint támogatás jelent. Az érdeklődésre jellemző, hogy csak a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél már kétezren jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel - mondta.

Az otthonteremtési program kibővítése nyomán már használt lakás vásárlására is igénybe vehető a csok-támogatáshoz kapcsolható kölcsön. Ez két gyermek esetében 10 millió, három gyermekre pedig 15 millió forint - sorolta. További segítséget jelent, hogy két gyermek érkezése esetén az állam egymillió forintot, három gyermek esetén 4 millió forintot, minden további gyermekre pedig 1-1 millió forintot ír jóvá a fennálló jelzálog-hitelekből - ismertette.

PestiSracok facebook image

A jövő év elején induló intézkedések között említette a nagyszülői gyed bevezetését, illetve januártól személyijövedelemadó-mentességet élvezhetnek azok a nők, akik életük során négy gyermeknek adtak életet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.