Pesti Srácok

Pittsburghi keresztény templomot akart felrobbantani egy szír bevándorló

Pittsburghi keresztény templomot akart felrobbantani egy szír bevándorló

A pennsylvaniai Pittsburghben szerdán késő este letartóztattak egy szíriai férfit, aki terrortámadást tervezett egy keresztény templom ellen - jelentette be szerda éjjel a Szövetségi Nyomozó Iroda. Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint a 21 éves Musztafa Muszab Alowemer 2016-ban menekültként érkezett Szíriából az Egyesült Államokba. A szír háborús viszonyokra tekintettel a menedékkérelmét pozitívan bírálták el, és azóta a pennsylvaniai nagyvárosban élt.

Az FBI egyik beépített ügynökének információi szerint Alowemer azt tervezte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében terrortámadást követ el egy keresztény templom ellen. Tervének részleteit megosztotta egy férfival, akiről azt hitte, hogy az Iszlám Állam híve, ám az illető az FBI fedett ügynöke volt. Többször is találkozott vele, és a robbanószerek megvásárlásairól is beszámolt neki.

Alowemer jelen volt a közösségi médiában is, ahol kinyilvánította, hogy támogatja az Iszlám Államot, és készen áll arra, hogy bármikor útra keljen, és csatlakozzék a dzsihadistákhoz. Szintén a közösségi médiában osztott meg különböző terrorista propagandaanyagokat, valamint további terrorista célpontokat ajánlgatott Pittsburghben és környékén. A Szövetségi Nyomozó Iroda terrorelhárítási egységének így sikerült elejét vennie a terrortámadásnak.

PestiSracok facebook image

- nyilatkozta a Fox televíziónak Michael McGarrity, az FBI terrorelhárítási részlegének helyettes igazgatója.

A szír férfi bevallotta, hogy tömegek elpusztítására alkalmas bombát akart robbantani a kiszemelt templomban. Az amerikai hatóságok szerint azt mondta: ösztönözni akarta az Iszlám Állam Egyesült Államokban élő támogatóit további hasonló akciókra, valamint bosszút akart állni a Nigériában likvidált terroristákért. Azt is közölte, hogy tettét a mise és az imádság pillanataiban tervezte elkövetni.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint Musztafa Muszab Alowemer a Szíria déli részén fekvő Dara városában született, és 2016. augusztus 1-jén érkezett az Egyesült Államokba.

Forrás: MTI; Vezető kép: men.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.