Pesti Srácok

Puzsér saját szövetségeseibe is beleszállt

Puzsér saját szövetségeseibe is beleszállt

Gyávának, megalkuvónak és identitását vesztettnek nevezte az őt támogató két pártot, az LMP-t és a Jobbikot Puzsér Róbert főpolgármester jelölt a Márki-Zay Péterrel közösen tartott hódmezővásárhelyi fórumán - írja az atv.hu.

Puzsér beismerte, hogy az együttműködés a Jobbikkal és az LMP-vel "semennyire sem" sikerült; mint mondta, az ő célja az volt a közös kampányolással, hogy identitást adjon a két, szerinte identitását vesztett pártnak. Ennek egyik oka, hogy elmondása szerint folyamatos nyomás alatt volt a pártok vezetése által, hogy ne kritizálja a többi ellenzéki pártot. Puzsér Róbert szerint ő jelezte a két párt vezetőinek, hogy az általuk célul tűzött centrum nem fog "megképződni", ha a pártok csak meg akarják úszni a politizálást; szerinte ez csak akkor lehetséges, ha "határozottan, keményen ütnek jobbra és balra is", ellenkező esetben ezt a centrumot "a fideszes és a balliberális network le fogja darálni". A beszélgetés során Puzsér az MSZP-t a Fidesz másodosztályának, az LMP-t viszont az MSZP másodosztályának nevezte. Szerinte a Jobbik és az LMP végzetes mértékben hozzárothadt a mai magyar közállapotokhoz.

Forrás: atv.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?