Pesti Srácok

Segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet az ukrán hajóskapitány

Segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet az ukrán hajóskapitány

A Viking Sigyn kapitányát nemcsak gondatlanság miatt terheli a felelőség, hanem azért is, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget, vagy azt teljesen elmulasztotta - közölte a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike kedden az M1 aktuális csatornán.

Sógor Zsolt azt mondta, a szállodahajó a baleset után nyolcszáz méterrel feljebb állt meg. Száz méterrel mögötte azonban közlekedett egy másik Viking hajó is, amely egy kis időre megállt, de nem biztos, hogy teljesen meggyőződött arról, mi történt a helyszínen - közölte. Úgy gondolja, több embert is meg lehetett volna menteni, mert nemcsak a hét túlélő esett a vízbe, annál - elmondása szerint - többen álltak a Hableány fedélzetén. Az ügyvéd szerint az ukrán hajóskapitánynál nem merült fel ittasság kérdése, inkább figyelmetlenségről van szó. Az ügyvéd - hangsúlyozva, hogy ez nem tényállás - felvetette: a Viking kapitánya esetleg telefonján internetezhetett a baleset bekövetkeztekor, ez vonta el a figyelmét, és emiatt törölt ki adatokat a telefonjából. Kitért arra is, hogy az ügyet várhatóan 2020 márciusáig fejezhetik be, akkor történhet vádemelés az ügyben.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet; hét távol-keleti turista élte túl a balesetet. A Duna Margit hídi szakaszától a déli országhatárig továbbra is keresnek három dél-koreai utast.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.