jurij c.
Hableány-katasztrófa – A Viking Sigyn kapitánya mossa kezeit: "Nem én okoztam a balesetet, az előírásokat betartva közlekedtem!"
Szerdán folytatódott Jurij C., a Viking Sigyn ukrán hajóskapitányának büntetőpere, akit az ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádol. Tóth M. Gábor, a vádlott ügyvédje többször is éles szóváltásba keveredett a bíróval: egyszer a tolmácsot is kritizálta, amiért az szerinte nem fordított le mindent ügyfelének. A reggel kilenckor induló tárgyalás első felében végül csak arra volt idő, hogy felolvassák a kapitány korábbi vallomását, majd pontosítsanak pár dolgot; a szakértőket csak délután hallgatják meg."Istenem, egy hajó, elütöttél egy hajót!"
Egy évvel ezelőtt, 2019. május 29-én történt Magyarország legsúlyosabb hajókatasztrófája Budapest belvárosában. Azon a tragikus szerda estén rendkívül rossz idő volt, a szokatlan hideg mellett ömlött az eső, mindezek ellenére dél-koreai turisták egy csoportja felszállt a Hableány nevű sétahajóra, hogy arról csodálhassa meg Budapestet. Nem tudhatták, hogy a mögöttük haladó Viking Sigyn ukrán kapitánya nem figyeli a Dunát, elgázolja, szabályosan letarolja őket, majd elmulasztja a segítségnyújtást. Összesen 27-en vesztették életüket a szerencsétlenségben, 25 dél-koreai utas és a kétfős magyar személyzet. Az egyik dél-koreai turista testét azóta sem találták meg. Az ügyben elrendelt nyomozás és bírósági tárgyalás alatt kezdenek körvonalazódni annak a tragikus estének a részletei és egyre kevesebb kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy a baleset kiváltó oka Jurij C., a Viking Sigyn kapitányának, valamint a mögötte haladó Viking Idun személyzetének a viselkedése, akik a rossz idő ellenére sem törődtek a biztonságos közlekedéssel.Hableány-katasztrófa – Nem érzi magát bűnösnek az ukrán hajóskapitány
Nem ismerte be bűnösségét a Hableány nevű turistahajó tavalyi katasztrófáját, ezzel a vád szerint huszonnyolc ember halálát okozó ukrán hajóskapitány az ügyben indított büntetőper szerdai előkészítő ülésén. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ismertetett vádirat után az ügyész kilenc év börtönbüntetést indítványozott arra az esetre, ha a hatvanöt éves Jurij C. elismeri felelősségét, de a baleset idején a Viking Sigyn-t vezető hajós ezt nem tette meg, és vallomást sem kívánt tenni. Mivel az előkészítő ülésen nem született egyezség a vád és a védelem között, az eljárás a büntetőperek szokásos menetét követi, vagyis megkezdődik a bizonyítási eljárás, és a tanúk meghallgatása; utóbbiak közül Jurij C. védője több tucatnyit idézne be. A koronavírus terjedése miatt a Fővárosi Törvényszéken megtartott ülés elején a sajtó nagy számban megjelent képviselőit kiküldték a díszteremből; ők egy másik, nagyobb helyiségben kivetítőn követhették az eseményeket. Az nem derült ki, hogy mivel biztonságosabb az, ha sok ember nem egy, hanem két, egymáshoz közel lévő teremben üldögél egyszerre.Vádat emeltek a Viking Sigyn kapitánya ellen - Az ukrán férfi kilenc évet kap, ha mindent beismer
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt a májusi dunai hajókatasztrófa kapcsán a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, Jurij Csaplinszkij ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség - írta portálunknak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.Jogerős: kiengedik a börtönből az ukrán hajóskapitányt
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését az ukrán hajóskapitány ügyében, ezzel jogerőssé vált Jurij C. letartóztatásának megszüntetése - erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Szabó Tamás József, a törvényszék szóvivője. A Viking Sigyn kapitánya bűnügyi felügyelet alá került, aki információink szerint még ma szabadulhat a börtönből.Az ukrán kapitány nem látta, hogy összeütközött a Hableánnyal
A Bors birtokába jutott nyomozati iratok alapján elismerte Jurij C., hogy nem vette észre a Hableánnyal történt ütközést. Informatikai szakértőknek sikerült visszahoznia a telefonjáról törölt üzenetek egy részét – írja a lap.Meghosszabbították a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását
A Fővárosi Törvényszék pénteken meghosszabbította a Viking Sigyn nevű szállodahajó kapitányának letartóztatását. A VI. és VII. Kerületi Ügyészség szerint „az eljárásban a terhelt jelenlétének biztosítása, továbbá a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében továbbra is indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása” – értesült a 888.hu.Ügyészi indítvány: maradjon letartóztatásban a Viking Sigyn kapitánya
Az ügyészség azt indítványozza, hogy maradjon letartóztatásban a május végi dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított szállodahajó-kapitány.Hableány-katasztrófa: hazudott vallomásában a Viking kapitánya
Döbbenetes dolgok derültek ki a Hableány sétahajót legázoló, 28 ember halálát okozó Viking Sigyn kapitányának eddig eltitkolt vallomásából. A Ripost megszerezte a jelenleg rácsok mögött ülő ukrán Jurij C. rendőrségi kihallgatásának részleteit.Ajánljuk még