Pesti Srácok

Soros hazai álciviljei kezelhetik az ellenzéki választók személyes adatait

Soros hazai álciviljei kezelhetik az ellenzéki választók személyes adatait

Soros hazai álciviljei bonyolíthatják le az ellenzéki előválasztás névre keresztelt roncsderbit. Mint ismeretes, a hazai ellenzéki pártok – és még mások is – úgy döntöttek, hogy a közös budapesti főpolgármester-jelöltjüket egy előválasztáson választják ki, azaz a budapesti ellenzéki szavazók dönthetik el, hogy ki legyen Tarlós István kihívója – írja az Origo. Mindez szép és jó lenne, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki roncsderbi során begyűjtött személyes adatokat egy olyan cégre bízták a pártok, amely a hazai Soros-birodalom jól beágyazott tagja.

Az előválasztás honlapján tájékozódva kiderül ugyanis, hogy az ellenzéki pártok a Magyarhang Nonprofit Kft.-t bízták meg az előválasztás lebonyolításával, valamint a befutott adatok kezelésével. Adat pedig lesz bőven, hiszen mind a regisztráció, mind a szavazás során személyes adatokat kell megadjanak a résztvevők. A cég ügyvezetője, tulajdonosa Varga Máté.

Varga Mátéról lapunk írta meg, hogy kapcsolati hálója alapján ő az a Varga Máté, aki a Soros György-féle Civil Kollégium Alapítványnak is igazgatója egyben. Varga és a fenti cég elsőként úgy került a sajtó látókörébe még tavaly júliusban, hogy az aHang nevű, kérészéletű tüntetésszervezőt működtették, amely több másik, szintén Sorosékhoz köthető álcivil csoporttal működött együtt. Az aHangról a PestiSrácok.hu-n megírtuk, hogy vezetői a Civil Kollégiumhoz és Schilling Árpádhoz, valamint feleségéhez köthető Krétakör „szabadságharcosai”.

Nos, ilyen szervezetre bízzák az ellenzéki pártok az általuk fontosnak minősített előválasztást. Ennél is aggályosabb azonban az, hogy a pártok erre a cégre bízzák a választóik személyes adatait. A cég ugyanis vállalta, hogy lebonyolítja az előválasztást, és ők végzik az online és offline begyűjtött adatok összesítését és feldolgozását.

PestiSracok facebook image
Forrás: elovalaszto.hu

Az indok is megvan a honlapon, hogy miért pont ők csinálják az adatkezelést: „hogy az előválasztás második fordulója során civil kontroll mellett kerüljön kiválasztásra a változást akaró többség főpolgármester-jelöltje”. Hogy értsük jól: Sorosék kontrollja alá került az ellenzéki előválasztás, és ezt vállalják is honlapjukon. Ennek tükrében különösen biztonságosan hangzik a honlapon található kijelentés:

A honlapról kiderül az is, hogy a Magyarhang Kft. semmilyen hatósági jogkörrel nem rendelkező aktivistái részére kétszer is kell adatokat megadni, egyrészt a regisztrációhoz, majd később a szavazáshoz is. Sőt, a regisztrációra van lehetőség online és offline, azaz a helyszínen is, ahol a mezei aktivisták gyűjtik be az ellenzéki választópolgárok szenzitív adatait.

Forrás: Origo; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.