Pesti Srácok

Szakértők szerint elönti Lengyelországot a műanyag csomagolások hulladéka

null

Közel egymillió tonna műanyag csomagolást használ fel évente a lengyel piac, és szakértők szerint ez a mennyiség tovább nő a következő években - hangzott el a lengyel Nemzeti Kereskedelmi Kamara (KIG) Ki fog megfizetni a műanyaghulladékért című vitáján.

A szerdai rendezvényen, amelyről a PAP hírügynökség számolt be, a hulladék újrahasznosításával foglalkozó lengyel cégek képviselői is részt vettek. A KIG szakértői szerint a műanyag csomagolás iránti igény folyamatosan növekszik. Európa például 2017-ben 51,7 millió tonnányit használt fel belőle, ami egymillió tonnával több a 2016-os szinthez képest. Marek Sobecki, a kamara tisztségviselője elmondta, hogy Lengyelország körülbelül 3,5 millió tonna műanyagot használt fel 2017-ben, ami kilenc százalékkal volt több a megelőző évhez képest. Ebből mintegy egymillió tonnát tesznek ki a műanyag csomagolóanyagok, amelyek mennyisége az előrejelzések szerint akár az 1,3 millió tonnát is meghaladhatja 2022-re. A számok még nagyobbak, ha beleszámolják a további, mintegy 200 ezer tonna egyszer használatos műanyag terméket, és 200-300 ezer tonna egyéb olyan árut, mint a játékszerek, a műanyag virágcserepek vagy a cipők. Sobecki megjegyezte, hogy ezeknek az áruknak a legtöbbjét nem hasznosítják újra Lengyelországban. A vitán részt vevő Slawomir Mazurek, a környezetvédelmi miniszter helyettese közölte, hogy tárcája egy olyan mechanizmus bevezetésén dolgozik, amelynek értelmében a műanyag csomagolások gyártóinak fedezniük kellene az újrahasznosítási költségek 30-40 százalékát. Az új mechanizmus kidolgozása mellett a minisztérium arra is "kötelezni" akarja a gyártókat, hogy termékeiket legalább 30 százalékban újrahasznosított anyagokból készítsék.

Forrás: MTI; Fotó: Euronews

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.