Pesti Srácok

Szerb fegyvereseket fogtak el Szegeden

Szerb fegyvereseket fogtak el Szegeden

A szlovák hatóságok jelzése alapján két fegyveres szerb férfit fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség munkatársai Szegeden - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szabó Szilvia elmondta: a szlovák hatóságok pénteken értesítették a rendőrséget, hogy egy nemzetközi körözésben szereplő, több, Szlovákiában elkövetett bankrablással összefüggésbe hozott gépjárművet keresnek, amely valószínűleg Magyarországon van. Az autót kedden egy szegedi utcában megtalálták, majd megállapították, hogy két utasa egy közeli panzióban van. A két férfit a rendőrök és a TEK-esek a panzióban elfogták. Két lőfegyvert a hozzájuk tartozó lőszerekkel, valamint több, mint 25 ezer euró készpénzt foglaltak le tőlük. Megállapították, hogy a magukat horvátnak kiadó férfiak valójában szerb állampolgárok, akik a gépjárművük rendszámát is kicserélték.

A két férfit őrizetbe vették; lőfegyverrel és lőszerrel, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellenük, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?