Pesti Srácok

Szijjártó: Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet

Szijjártó: Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet

Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet, és Magyarország elkötelezett e harc folytatása mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten. A tárcavezető Srí Lanka-i partnerével tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: e küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet a Srí Lanka-i húsvéti terrortámadások is.

A támadásokat főként a húsvéti szertartásokon részt vevők ellen követték el, és a keresztény közösségek a leginkább üldözött vallási közösségek közé tartoznak - közölte. Hozzátette: erről a politikai korrektség és képmutatás miatt ritkán beszélnek, de mi nem fogadjuk el, hogy "a keresztényellenesség a diszkrimináció utolsó elfogadható formája legyen". Megjegyezte: részvétét és szolidaritását fejezte ki a Srí Lanka-i kormánynak és népnek a merényletek miatt. Szijjártó Péter elmondta: továbbá nagyrabecsülését fejezte ki a Srí Lanka-i kormánynak a terrortámadások elkövetőinek kézre kerítésére tett intézkedésekért is.

- fűzte hozzá. Szijjártó Péter közölte: Magyarország 20 millió forint gyorssegélyt ajánlott fel az ázsiai országnak a támadásokat követően. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy jelentős gazdasági együttműködés körvonalazódik; ennek alapját egy 47,5 milliárd forintos kötöttsegély-hitelprogram jelenti, amelynek keretében magyar cégek autópálya-felüljárókat építenek, fejlesztik a vízhálózatot, vasúti útkereszteződéseket újítanak fel és modernizálják a bírósági rendszert Srí Lankán. A magyar és a Srí Lanka-i cégek együttműködését 90 millió eurós hitelkerettel ösztönzi az Eximbank - közölte. Szijjártó Péter elmondta: Magyarország azt is szorgalmazza, hogy az EU növelje a Srí Lankának szánt támogatásokat.

PestiSracok facebook image

Tilak Marapana kiemelte: országa nagyon lényegesnek tartja a kapcsolatok építését az európai országokkal, és közülük is Magyarország az egyik legfontosabb partnere. Emlékeztetett: látogatása egybeesik a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 60. évfordulójával.

- jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.