Pesti Srácok

Szikszai Péter: Aki a Hír TV-re kapcsol, azt kapja, amit vár, politikát

null

„Összeraktuk a két televíziót, és kialakítottunk egy erős műsorstruktúrát, aminek a koncepciója az, hogy ha valaki politikára vágyik, és a Hír TV-re kapcsol, akkor még véletlenül se kapjon mást” – nyilatkozta a Demokratának adott interjújában Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: több olyan főműsoridős produkciójuk is van – például a Sajtóklub, vagy a Keménymag –, amely túllépi a százezres nézőszámot, ez pedig szerinte komoly eredménynek számít akkor, amikor az ellenzék „csak műesésekkel, patkányozással és nagyarányú választási vereségekkel tudja felhívni magára figyelmet”.

Szikszai Péter a Demokratának adott szerdai interjúban kifejtette: véleménye szerint az Echo TV és a Hír TV kínálata is fel volt hígítva mindenféle mással, most azonban inkább a meglévő politikai műsorok folyamatos fejlesztésére koncentrálnak. Hozzátette: „a liberális orgánumok nagyon aggódnak a nézettségük miatt”, holott van négy olyan főműsoridős produkciójuk is - mint a Sajtóklub vagy a Keménymag -, amely túllépi a százezres nézőszámot. Szikszai Péter szerint ez azért is számít jó eredménynek, mert a gyengécskedő ellenzék jelenleg csak műesésekkel, patkányozással és nagyarányú választási vereségekkel tudja felhívni magára a figyelmet. Véleménye szerint az emberek többsége viszont inkább akkor néz hírcsatornát, ha Gyurcsány gumilövedékkel löveti a hazafiakat, vagy ha mondjuk Röszkétől a Kossuth térig ér a migránskaraván. Ha nem történnek komoly események, akkor inkább szórakozás céljából kapcsolják be a készüléket. Sokan panaszkodnak Erdélyből amiatt, hogy míg az Echót tudták nézni, a Hír TV-t nem. Hangsúlyozta: dolgoznak a megoldáson, a szolgáltatókkal kell megegyezniük.

Szikszai Péter elmondta: Magyarországon nagyjából hárommillió-egyszázezer háztartásban fogható a Hír TV. Hozzátette: a csatorna vállaltan konzervatív, nemzeti tévé.

PestiSracok facebook image

Mint megjegyezte, bár természetesen betartják a médiaegyensúlyra vonatkozó előírásukat, tapasztalataik szerint a nézők azok, akik egyáltalán nem kívánják, hogy a megfelelő arányban baloldali politikusokat is szerepeltessenek.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: demokrata.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.