Pesti Srácok

Szili Torontóban: A diaszpóra mára ezer szállal kötődik az anyaországhoz

null

A diaszpóra mára ezer szállal kötődik az anyaországhoz - hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás napi megemlékezésen Torontóban, Kanadában.

A nemzetpolitikai államtitkárság által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint Szili Katalin beszédében kiemelte: ezt ma már nemcsak az alaptörvényben megfogalmazott felelősségvállalás jelenti, hanem olyan, jól működő programok és intézkedések, mint a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Rákóczi Szövetség által lebonyolított diaszpóratáborok, valamint - a többi között - a Torontóban újra megnyitott főkonzulátus is. A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: a XX. század traumáját magunk mögött hagyva megmutattuk, hogy összetartozásunkat az élni akarás és a felülemelkedés fémjelzi, és a nemzeti összetartozás napján túl ezt jelzi a 2020-as esztendőnek a nemzeti összetartozás évévé nyilvánítása is. Kiemelte: a nemzetegyesítést követően most már a gyarapodás a jellemző;

Szili Katalin a Torontói Magyar Házban tartott ünnepségen átadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét. A miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás napjának torontói eseménysorozata keretében találkozott valamennyi magyar szervezet vezetőjével és képviselőivel, az ünnepséget megelőzően pedig állampolgársági eskütételen vett részt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/archív

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.