Pesti Srácok

TEK: Belátható távolságban van a Hableány kiemelése

null

"Belátható távolságban van" a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn, Budapesten, a Margit hídhoz közel május 29-én elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva. Jasenszky Nándor a sajtótájékoztatón ismertette: a négy emelőheveder a hajó alatt van, az ellenőrzésük megtörtént, a megfelelő pontokon helyezkednek el, és fel vannak adva az uszályokra. Úgy fogalmazott: egyelőre nincs konkrét időpontja a kiemelésnek, de "ha lehet, erőltetnénk".

Elmondta: délután a bárkán 50 Celsius fok van, ezért egy kevésbé meleg, reggeli óra "szerencsésebb lehet" a kiemelésre. Azonban éjszaka biztosan nem kezdik meg a kiemelést a rossz látási viszonyok miatt. Hozzátette: a Clark Ádám úszódaru hamarosan elfoglalja a helyét, ahonnan az emelést végrehajtja, és akkor áll össze a négy hajóból álló úszómű. Kifejtette, hogy a darushajó pozicionálása, rögzítése, az úszómű "összeigazítása" a sodrásban "nem egyszerű". Ha összeigazították a hajókat, még egyszer ellenőrzik a hevederekhez rögzített kötélrendszert.

- jegyezte meg. Szólt arról: nagyon fontos, hogy "minden a helyén legyen" az emelésnél, hiszen 70 éves a hajótest, és bár engedéllyel rendelkezve hajózott a Dunán, nem tudható, hogy az ütközés milyen mechanikai sérülést okozott. Közölte: mindent megtesznek, hogy a hajó egyben kiemelhető legyen.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá. Jasenszky Nándor ismertette a kiemelés folyamatát is. Eszerint az emelés nagyon lassú lesz; először az a cél, hogy a hajó elszakadjon az aljzattól, ez az egész emelés legkritikusabb pontja. Ha a hajó megindul felfelé, először a roncsolt kapitányi híd jelenik meg, amit a víz felszíne felett átvizsgálnak, holttestek után kutatva. A következő emelési szakaszban a napozófedélzet maradványainak szintje jelenik meg, amelyet szintén átvizsgálnak, ezt pedig a terem átvizsgálása követi, ahol a legtöbb utas tartózkodott.

- mondta. Tájékoztatása szerint amennyiben átvizsgálták a termet is, a Clark Ádám úszódaru tovább emeli a hajót, és elhelyezi a kék színű bárkán. Ha oda a roncs felkerült, a szakemberek rögzítik, hogy el lehessen szállítani. A ronccsal kapcsolatos további eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata lesz.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.